Irányítása alatt soha nem érte el a kitűzött inflációs célt a jegybank, noha ez eredményességének legfőbb fokmérője. Az Orbán-kormányt nem kívánta támogatni, a vele való szembenállást – hívei szerint: a függetlenséget – viszont tökélyre fejlesztette. Simor András március 3-án távozik a Magyar Nemzeti Bank éléről. Vegyes érzelmekkel tekinthet vissza az elmúlt hat évre, és a jelek szerint méltatlan búcsúra számíthat Simor András jegybankelnök. Hátralévő napjait az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága előtt töltheti, ahol az Állami Számvevőszék megállapításai – az MNB 2008 és 2010 között hét kereskedelmi bank üzleti titkait adta át törvénysértő módon a Nemzetközi Valutaalapnak – ellen kell védekeznie. Az ügyben már a rendőrség is nyomoz, hivatali visszaélés és gazdasági titok megsértése bűntettének gyanújával.
A Simor-korszakot fémjelző monetáris politika is össztűz alatt áll: bírálói szerint az elnök sokszor késve vagy rosszul reagált. Miért pont akkor emelt vagy csökkentett kamatot, és miért akkorát? Mikor szánja rá magát a gazdasági növekedés ösztönzésére? Hogyan jutott oda a sztárbankár, hogy regnálása alatt elszaladt mellette a világ, miközben a közgazdászszakmában épp újragondolják a jegybankok működését.
Ha csak kicsit is szerencsésebb, Simor lehetett volna az a jegybankelnök, aki előkészíti az euró bevezetését. Helyette belecsöppent az utóbbi évtizedek legnagyobb válságába, és ennek kezelésében már nem jeleskedett…
A teljes cikk a ma megjelent Heti Válaszban olvasható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS