Decemberben egy cég szokatlanul alacsony áron, 200 millió forintért vásárolta meg a turai kastélyt – írja a 444.hu. A portál szerint az adásvétel és az építőipari tapasztalattal nem rendelkező, 2015-ben alapított TRA Kft. mögött valójában Tiborcz István, a miniszterelnök veje állhat.
Decemberben egy cég szokatlanul alacsony áron, 200 millió forintért vásárolta meg a turai kastélyt – írja a 444.hu. Az üzletet a TRA Real Estates Kft. nevű cég kötötte, amelynek tulajdonosa a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. A TRA és a BDPST vezetője is Dr. Tóth Judit, és ő a BDPST többségi tulajdonosa is. Mivel a 2015-ben alapított cégek tulajdonosai a cégadatbázisban szereplő adatok alapján nem rendelkeznek építőipari vagy ingatlanhasznosítási tapasztalattal, a portál arra következtet, hogy a turai kastély megvásárlásának hátterében egy komolyabb vevő állhat. Erre utalhat, hogy a vevői kör képviseletében több esetben Tiborcz István korábbi üzlettársa, Dr. Hamar Endre járt el. A portál azt is kiderítette, hogy 2015. augusztus 14-én személyesen Tiborcz fizette be a 100 forintos illetéket a BDPST Zrt. bejegyzésekor.
A cégbírósági adatokból az nem derül ki, hogy a TRA Kft.-nek pontosan honnan volt 200 milliója a turai kastélyra. A Kft-nek egy tagja van, a BDPST Zrt., abban meg két részvényes: Tóth Judit és Szabó Loránd Aurél. Tóth Juditnak nincsenek ezeken kívül más cégei, ahonnan bevétele származhat. Szabó Loránd Aurélnak van ugyan egy 2014-ben alapított lakberendezési kft-je, de az messze nem termel ennyit – írja a 444.hu.
A portál fölteszi, amennyiben a miniszterelnök veje áll a BDPST Zrt. és a turai kastély megvásárlása mögött, az magyarázatot adhat a 200 milliós forrásra. Ebben az esetben azonban Tiborcz más ingatlanos projektekben is érdekelt lehet.
Tóth Judit egyelőre nem válaszolt a 444.hu kérdéseire.
Teljes cikk itt olvasható.
Forrás: 444.hu
Fotó: hotdog.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS