Rögtön léptek az Uber központjában és azonnal letiltották azon regisztrálók bankszámláját, akikről kiderült, hogy NAV ellenőrök – mondta kedd reggel a TV2 Mokka című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
„A kollégáknak a bankszámlaszámát, miután kiderült, hogy adóellenőrök, az Uber-központban, Hollandiában egy órán belül letiltották”
– mondta Tállai András.
Az adóhatóság vezetője a múlt pénteken meghirdetett Uber sofőrökkel szembeni zéró tolerancia kapcsán azt is elmondta: eddig egyetlen Uber sofőr sem regisztrált az adóhatóságánál, ezért levélben fordultak az Uber-hez adja ki a tevékenységet végzők adatait. A holland cég válaszában azt írta, hogy teljes mértékben egyetért a kormánnyal és arra kérte magyar sofőrjeit, hogy január 31-éig jelentkezzenek be az adóhatóságnál. Aki ennek nem tesz eleget, azt kizárhatják a rendszerből. Tájékoztatásuk szerint 1200 Uber sofőr van Magyarországon.
Az adóhatóság honlapján már elérhető az a tájékoztatófüzet, amelyben összefoglalták hogyan teljesíthetik adózási kötelezettségüket az Uber sofőrök.
A NAV továbbra is szúrópróbaszerűen ellenőrzi a személyszállítási szolgáltatást nyújtó autóvezetőket, és aki nem regisztrált a NAV-nál és nincs adószáma, szankciókra számíthat.
Az eredeti cikk itt olvasható!
Forrás: tenyek.hu
Fotó: tenyek.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS