Furcsa, mondhatni mozgalmas pályafutást tudhat magáénak Pukli István, aki 2007-ig az MSZP tagja volt. A zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója 1998-ban az országgyűlési választásokon az MSZP Tolna megyei listáján indult, de nem jutott be a parlamentbe. Ám egyéb szokatlan fordulatok is szerepelnek pályaívében, mondhatni számos politikai párttal kapcsolatba hozható, például a jobbikos politikust, Dúró Dórát is meghívta egyszer tanévzáró rendezvényükre.
A választás.hu-n a következőt írta magáról:
„1997. nyarán, az augusztus elején Fadd-Domboriban megrendezett közéleti táborban ismerkedtem meg igazán a Magyar Szocialista Párttal. Ezen a nyáron lettem a tagja az Ifjú Szocialisták Mozgalomnak. 1997. október elején alakítottuk meg társaimmal a Mozgalom szekszárdi alapszervezetét. Szintén október óta vagyok tagja az MSZP paksi alapszervezetének.”
A fiatal szocialisták szekszárdi helyi alapszervezetét is neki köszönhetjük. Hír Televíziónak azt mondta, 2007-ben kilépett a szocialista pártból – Gyurcsány Ferenc miatt. Ezek után a Perfekt Rt-ben dolgozott, amely korábban, mint politikában járatosan mozgó olvasóink előtt ismeretes, Gyurcsány Ferenc cége volt. Amikor Pukli ott dolgozott, már másik tulajdonosé volt a cég. 2012-ben viszont Puklit már a Fidesz támogatta a korábbi iskolaigazgatóval szemben, – bár akkoriban az LMP például keményen támadta, sőt, Pukli kinevezésekor Nemzeti Együttműködés Rendszerét és a holdudvart emlegették. A tantestület akkoriban az előző igazgatót, Rudas Pétert támogatta, és az új igazgató ellen tüntetés is volt, azonban a jelek szerint az ellenzék megbékélt személyével.
2014-ben azonban már egy másik politikai baráti gesztussal „örvendeztethette meg” Zugló akkor még Fideszes vezetését: a Teleki Blanka gimnázium tanévzáró rendezvényére a jobbikos Dúró Dórát hívta meg. A jobbikos politikus eleget is tett a meghívásnak, a zuglo.hu-n talált bejegyzés szerint: (a tanévzáró) “díszvendége a Parlament Kulturális Bizottságának az elnöke, Dúró Dóra volt. Az immár harmadik gyermekét váró családanya ünnepi beszédében a fiatalok külföldre áramlásának megállítására hívta fel a figyelmet. illetve arra, hogy a középiskolából kikerülve egyre több felelős döntést kell majd hozniuk.”
Fotó:atv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS