Én kifejezetten őrültségnek látom azt, ami most migrációs ügyben megoldás címén zajlik. Egy évet kellett várni arra, hogy végre valaki ki merje mondani Brüsszelben: ne gyertek, nem tudunk több embert befogadni – mondta el Gyürk András a Fidesz EP képviselője.
Az Európai Tanács lengyel elnökének, Donald Tusknak erre a józan mondatára azonban rögtön érkezik a német kancellár újabb javaslata, amely száz-ezrek áttelepítését javasolja Törökországból Európába. Ez ésszerűtlen, jogszerűtlen és veszélyes-tette hozzá a képviselő a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
A riportban kiemeli, hogy amennyiben nem győzedelmeskedik a Tusk-féle megközelítés, és nem fogadják el azt, amit mi már egy éve mondunk, akkor semmi okát nem látom annak, hogy ez az áradat megálljon. Hozzátette, hogy
„egyébként meggyőződésem, hogy történelmi távlatban értelmezendő ez a folyamat. Nem menekültekről és nem bevándorlókról kell beszélnünk, hanem népvándorlásról.”
A képviselő kiemelte, hogy az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re a Föld mai 7,3 milliárdos népessége 9,7 milliárdra fog nőni. E növekedés eloszlása korántsem lesz egyenletes. Afrika népessége 1,3 milliárd fővel emelkedik, Ázsiáé közel egymilliárddal, Európa népessége viszont csökkenni fog mintegy harmincmillió fővel.
„Ez azt jelenti, hogy egyre növekvő nyomással kell majd szembenézni a kontinensnek déli és keleti irányból. Ha pedig ehhez hozzávesszük a klímaváltozás hatására bekövetkező változásokat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy fenntarthatatlan az álláspont, amely egész mostanáig a hivatalos liberális megközelítés volt, miszerint mindenki szabadon dönthet arról, hogy a jobb élet reményében hova szeretne költözni.”
Emelte ki az interjúban Gyürk.
Történelmi léptékben pillanatok alatt szűnhet meg az a bizonyos jobb élet ezen a kontinensen, aminek a reményében milliók, tízmilliók útra kelnek – figyelmeztetett a képviselő. Megszűnik a jobb élet számukra is, mert fenntarthatatlan lesz, és miattuk megszűnik az európai őslakosok, azaz a mi számunkra is – tette hozzá.
Az interjúban kitért arra is, hogy
„Egy évvel ezelőtt ebben a házban még mindenki egyetértett abban, hogy Törökország éretlen az EU-csatlakozásra, hogy a vízum megadása számukra szóba nem jöhet.”
Rámutatott, hogy „miközben alapvetően semmi nem változott a török felkészültséget illetően, ma ennek az ellenkezője szerepel a német forgatókönyvekben.”
A képviselő arról is beszélt, hogy milyen alapokon áll az unió. „Igen, ma itt már kevesen idézik Schumannak azt a gondolatát, hogy „Európa keresztény lesz vagy nem lesz”. Mi elmondjuk időről időre, persze azt is hozzátesszük, amit Antall József mondott, hogy Európában az ateista is keresztény – tehát civilizációs értelemben gondolunk ilyenkor a kereszténységre – tette hozzá.
Ezekkel az alapokkal szakítani, gyökértelenné válni eredményezi azt a típusú válságot és sodródást, amiben ma Európa van – figyelmeztetett. Én hiszek Európában-mondta.
„Ez a kontinens valaha nagy, sikeres és gazdag volt. Ha megnézzük, mi tette ilyenné, a már említett alapokhoz jutunk el. Csak erre építve lehet ezt az ötszázmilliós kontinenst újra felemelni.”
Mutatott rá Gyürk.
A teljes interjút itt olvashatja el.
Forrás:magyarhirlap.hu/Fotó:fidesz.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS