A Portik–Laborc-találkozókat vizsgáló albizottság is foglalkozni fog Magyar Róbert Célpontnak tett kijelentéseivel – ezt a testület elnöke mondta a Hír Televíziónak. Mile Lajos szerint ki kell vizsgálni, hogy valóban a rendőrség szivárogtatta-e ki a sajtónak a Fekete Sereg vezetőjéről és Orbán Viktorról készült közös képet. Ezt Magyar Róbert állította a Célpontnak, szerinte a 2006-os kampányban ezzel akarták lejáratni a Fidesz elnökét. A két fénykép 2006 márciusában, a választási kampány hajrájában jelent meg a 168 Óra Online-on. Orbán Viktor mellett a jelenleg életfogytiglani büntetését töltő Magyar Róbert áll. A cikkben azt írták: a szerkesztőség egy névtelen borítékban kapta meg a fotókat, a hetilap korábbi, a 90-es évek végi robbantásos merényletekről szóló cikkével együtt. A szerző felsorolja a Magyar Róbert által elkövetett bűncselekményeket, és arra is utal, hogy nem véletlenül karolják át a résztvevők Orbán Viktort. “2006-ban énvelem akarták lejáratni Orbán Viktort, ez sikerült is nekik” – mondta Magyar Róbert, majd azzal folytatta: “A fotó 2004-ben készült, úgy tudom. Erdei akkor nyerte meg a világbajnokságot, és volt egy zártkörű rendezvény Kovács István éttermében, amire meghívtak. A feleségemmel és néhány barátommal mentem, és saját részemre csináltattam egy közös képet Orbán Viktorral, aki hozzájárult ehhez. Sajnos ez a fotó 2004 decemberében a rendőrséghez került, mivel házkutatás volt nálam – egy mátészalkai ügyből kifolyólag –, és lefoglalták. A képet saját géppel készíttettem, a feleségem készítette a felvételt. Jómagam hívattam elő, ez senkihez nem kerülhetett ki” – tette hozzá Magyar. A felvétel nem volt ismeretlen a rendőrök előtt – ez derül ki a 168 Óra akkori cikkéből is. A fénykép valódiságáról – név nélkül – egy rendvédelmi területen dolgozó szakértőt kérdeztek meg. Magyar azt is mondta, hogy a kihallgatásánál az azóta korrupció miatt letartóztatott egyik rendőr a fotóról és Orbán Viktorról kérdezgette. „Ott volt G. Imre ( Gulyás Imre, aki akkor a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályát vezette, s később került a Nemzeti Nyomozó Irodához – a szerk.) meg egy nemzetbiztonságtól – nem is tudom, milyen úriember – , és nekik a leglényegesebb az volt, hogy én Orbán Viktorral milyen kapcsolatban állok, tudok-e róla valamit, mert akkor tudnak segíteni az ügyemben” – jelentette ki a Célpontnak Magyar Róbert.
A teljes cikket itt olvashatja el.
Fotó: Magyarhírlap.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS