Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MN) elnökének lemondását követelő tiltakozást tartott azt MSZP szombaton a jegybank fővárosi székháza előtt.
Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezető-helyettese a mintegy száz demonstráló előtt felszólalva úgy fogalmazott, “Orbán Viktor jobbkeze lebukott”, Matolcsy Györgyről ugyanis kiderült, hogy “enyves a keze”. Emlékeztetett, egy éve elsőként fordult a jegybank alapítványaihoz annak kiderítésére, mire fordítják a nekik juttatott, összesen több mint 260 milliárd forint közpénzt. A Fidesz ezt követően törvénnyel akarta eltitkolni a költekezést, az Alkotmánybíróság viszont ezt nem engedte, így kerülhetett nyilvánosságra az alapítványok gazdálkodása – fejtette ki Tóth Bertalan. Egyben követelte, hogy a szervezetek hozzák nyilvánosságra azt is, kik azok a magánszemélyek, akik sok százmillió forinthoz juthattak. Kiemelte, az adatok nyilvánosságra kerülése után megdöbbent, hogy az alapítványok “hogyan nyúlták le a pénzünket”, miként finanszíroztak “rokonokat, haverokat, barátokat: Szemereyt, a Tiborcz-családot, Mészáros Lőrincet, Garancsi Istvánt”. Tóth Bertalan szerint Matolcsy Györgynek nincs más választása, mint a lemondás, mivel kuratóriumi elnökként is “asszisztált ehhez a disznósághoz”. A szocialista politikus közölte, amint teheti a következő napokban személyesen is átadja a jegybankelnöknek “búcsúajándékát”, egy Monopoly-társasjátékot. “Matolcsy György, ezzel játsszál, ne a pénzünkkel!” – mondta, felmutatva a társasjátékot.
Burány Sándor, az MSZP parlamenti képviselője beszédében aláhúzta, a kormány állításával szemben nem a jegybankot támadó ellenzék vagy az újságírók a felelősek a gyenge forintért, hanem Matolcsy György. Az ellenzéki politikus azt mondta, az MNB akkor lenne fair, ha visszaadná a költségvetésnek azt a pénzt, amelyet a forint gyengülésével keresett. Ezzel szemben a “történelem szégyenlapjaira” kívánkozik, hogy Matolcsy György “luxuscélokra” fordította a hazai fizetőeszköz gyengülésével szerzett pénzeket – fogalmazott Burány Sándor.
A rendezvényen felszólalt Kálmán-Pikó István, a Queastor-károsultak egyik képviselője is, aki szintén lemondásra szólította fel a jegybankelnököt, és vele együtt az egész kormányt is. Hangsúlyozta, az MNB-nek drága ingatlanok és festmények helyett a bajba jutott hiteleseket és befektetőket kellett volna támogatnia nyereségéből. Az egyórás demonstráció nagyrészt idősekből álló részvevői a felszólalások alatti bekiabálásokkal és magasba emelt transzparansekkel fejezték ki a jegybankelnökkel szembeni ellenérzéseiket.
Forrás: MTI
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS