A PADA befektetéseiről Matolcsy személyesen is döntött, ahogy további MNB-közeli emberek is kuratóriumi tagok voltak.
Személyesen Matolcsy György, illetve a kuratórium egy másik tagja ketten döntöttek a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallasz Athéné Domus Animae (PADA) alapítvány befektetéseiről. Korábban megkérdezték Matolcsyt, hogy lemond-e a Pallas Athéné alapítványok körül kitört botrány miatt, ő viszont azzal utasította el ezt, hogy az alapítványok a jegybanktól és tőle függetlenül hozták döntéseiket.
A hétfőn reggel közzétett alapítványi iratok szerint a jegybankelnök összesen 44 esetben döntött a pénz elhelyezéséről. A milliárdos összegek legtöbb esetben a Matolcsy unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó Növekedési Hitelbanknál és annak elődjénél, az evoBanknál kerültek letétbe, de Demján Sándor Gránit Bankja és az OTP is érintett. Sok a milliárdos állampapír-vásárlás is a tételek között, egy esetben például közel 15 milliárd forintnyi euróért olasz állampapírokat vett az alapítvány.
A jegybank által létrehozott alapítványokról korábban már kiderült, hogy hatalmas összegeket juttattak a közvetetten Szemerey érdekeltségeivel összeköthető vállalkozásokhoz, a most közzétett befektetéseket ugyanakkor a PADA korábban nem hozta nyilvánosságra. Matolcsy Györgyöt a dokumentumok szerint mint a PADA kuratóriumi elnökét bízta meg az alapítvány a pénz kezelésével. Az nem derült ki, hogy ki volt a másik tag – a dokumentumban az szerepel, hogy ő egy, az alapítóval, azaz az MNB-vel „függő érdekeltségi viszonyban nem álló” illető volt.
A PADA kuratóriumának tagja Nagy Róza volt MNB főigazgató, akitől 2014-ben vált meg a jegybank, a listán a legtöbb tétel pedig 2014 utáni. Szintén nem MNB-s már Balog Ádám, az MKB bank jelenlegi főigazgatója, azonban ő 2015 derekáig a jegybank alelnöke volt. Schaller Ernő kuratóriumi tag a Polgári Magyarország Alapítvány külügyi igazgatója (amely alapítvány védnöki tanácsának egyik tagja Matolcsy). Külsős még a kuratóriumból Réfy Imre, aki a Matolcsy felesége által vezetett balatonakarattyai önkormányzat alpolgármestere, előzőleg az önkormányzati választási kampányának szervezője. A PADA igazgatója pedig Szemerey Gabriella, aki az NHB-s Szemerey Tamás felesége. Az MNB-s alapítványokat irányító szűk körről és a köztük lévő összefonódásokról itt írtunk részletesen.
(index.hu)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS