A legfőbb ügyész és a jegybankelnök személyes összefonódásának, összejátszásának megszüntetése érdekében mondassa le Polt Pétert és Matolcsy Györgyöt a kormánytöbbség! – szólított fel vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján az MSZP elnöke.
“Akik ma támogatják a kormányban a jegybank elnökét és a legfőbb ügyészt, azok részesei ennek az összejátszásnak; hallgatólagosan támogatják, hogy rokonok, unokatestvérek, barátok, feleségek a köz pénzéből milliárdokat kapjanak” – fogalmazott Tóbiás József. Az ellenzéki pártelnök-frakcióvezető igazságtalannak nevezte, hogy a jogszabályok betartása, a közvagyon felett őrködő független szervezetek vezetői “üldögélnek egy kávézóban, és megbeszélik, hogy hogyan nem lesz vizsgálat a Quaestor-ügyből”, nem hozzák nyilvánosságra, kik a kitiltási botrány érintettjei, és nem vizsgálják a jegybanki alapítványokban “eldugott” 266 milliárd forint sorsát. Ez a felelősség a miniszterelnököt terheli – jelentette ki Tóbiás József.
Nyakó István szocialista politikus a sajtótájékoztatón – a Nemzeti Választási irodán február végén történtek vizsgálatáról szólva – arról beszélt, kihallgatásakor egyes feltett kérdéseket “az ügyészség kottájából olvasta fel a rendőr”. “Ne használja a rendőrséget az ügyészség pajzsként és eszközként”, álljon ki szemtől szembe, “miért rejtegeti és miért mentegeti azokat az embereket, akik a megbízói voltak azoknak, akik odajöttek!”– szólított fel a politikus.
Hozzátette: Kubatov Gábor egy pár nappal ezelőtti rendezvényen sajtóhírek szerint elismerte, hogy “munkatársai, beosztottjai, kiszolgálói voltak azok a verőemberek, akik megjelentek a Nemzeti Választási Irodánál”. A Fidesz alelnöke, az FTC elnöke közlésére hivatkozva Nyakó István arra szólította fel a legfőbb ügyészt, végre rendeljék be, hallgassák meg az ügyben Kubatov Gábort.
Forrás: MTI, fotó: Index.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS