Orbán Viktor miniszterelnök még tovább sem indult Veszprémből, ahol több tízmilliárdos fejlesztési csomagról írt alá együttműködési megállapodást a polgármesterrel, Kész Zoltán független veszprémi országgyűlési képviselő máris fanyalgó közleményt adott ki. A Fidesz választókerületi elnöke, Ovádi Péter viszont azt mondta: történelmi jelentőségűek lesznek Veszprém életében a bejelentett fejlesztések.
Azokban a percekben, amikor Orbán Viktor és Porga Gyula a polgármesteri hivatal emeleti tárgyalóban még többek közt a Petőfi Színház felújításának milliárdos költségeiről, annak ütemezéséről tárgyaltak, Kész már türelmetlenül posztolgatott a közösségi portálon. Amíg a polgármester további egy-két milliárdot próbált kialkudni a legfontosabb beruházásokhoz, az országgyűlési képviselő épp arról értekezett Facebook oldalán, mennyit késik a 10:30-ra meghirdetett sajtótájékoztató. Mert szerinte a várakozó üzletembereknek fontosabb dolga is lenne… Viccesen még azt is megjegyezte, hogy a miniszterelnök talán éppen az ő javaslatait fontolgatja.
A rendezvényt követően alig másfél órával Kész máris közleményt adott ki. A városvezetés, és a kormányfő látogatásán megjelentek szinte egy emberként ünnepelték a Veszprém életében eddigi legnagyobb fejlesztési csomagot. A város országgyűlési képviselője csak a fricskát kereste, amivel esetleg borsot törhetne az ünneplők orra alá. Közleményében többek közt azt nehezményezi, hogy a miniszterelnök veszprémi sajtótájékoztatóján miért nem beszélt korrupcióról, az önkormányzatiság helyreállításáról, az oktatás és az egészségügy rendbetételéről. Annyit ugyan odavet, hogy minden veszprémi fejlesztésnek örül, de szerinte az nem kegy, hiszen a veszprémiek, a magyarok adóforintjaiból és az európaiak befizetéseiből fog megtörténni.
A közlemény tovább rágcsál Kész gumicsontjain, igaz négyből kettő a bejelentett csomag része. De Késznek ez nem elég, hiszen nem forintosították pontosan a két projektelemet (uszoda, színházfelújítás). A színház esetében ez nem is helytálló, ugyanis a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tervekben szereplő beruházás 12 milliárd forint. A miniszterelnök mindössze annyit kért, hogy gondolják át ezt az összeget, mert kissé sokallja.
Kész másik két gumicsontja a húszemeletes toronyház és a déli elkerülő út. Ez utóbbiról a délelőtti program során elhangzott, hogy mivel a szóban forgó útszakasz négysávosítása önmagában 30 milliárd forintba kerülne, a fejlesztés fontos és meg fog valósulni, de egyelőre csúsztatni kell, ugyanis erre a célra uniós forrás sem hívható le, és ekkora összeget most a kormány nem tud biztosítani. Kész Zoltán kedvéért leegyszerűsítjük az összetett mondatot – ezt a projektelemet kicsit csúsztatni kell.
Az országgyűlési képviselő azt írja, hogy ő továbbra is a déli elkerülőért fog dolgozni, na meg a korrupciómentes, élhető Magyarországért. (Hajrá! Biztos gyűjtést rendez, vagy kér valakitől 30 milliárdot. Mert a javaslataiban, miniszterelnöknek írt leveleiben arra egyszer sem tért ki, mégis miből lehetne előteremteni azonnal ekkora összeget. Bizonyára stratégiája is titkos, ahogy saját szavai szerint az is, kikért és mit tett, amióta képviselővé választották).
Megkeresésünkre, Ovádi Péter, a Fidesz veszprémi választókerületi elnöke viszont arról beszélt, hogy ez a nap és fejlesztési csomag bejelentése, történelmi pont Veszprém életében, hiszen olyan megállapodás született a kormány és az önkormányzat között, ami a jövőnket határozza meg. – Elégedettek lehetünk. Veszprém eddig is jó pályán volt, de most még jobb pályára került, kulturális, sport és infrastrukturális tekintetben is – fogalmazott Ovádi Péter.
Az önkormányzati képviselő, választókerületi elnök azt is elmondta, hogy a minisztériumok, államtitkárságok szerint a veszprémi volt az egyik legjobban előkészített programcsomag, ezért is nyerte el a támogatást. – Büszkék vagyunk, hogy valóban megvalósítható tervekkel álltunk elő. Külön öröm számomra, hogy zöld utat kapott az iparos park is. Veszprémi vállalkozók kerestek meg és kérték, hogy hozzunk létre egy olyan szakképző centrumot, ahol a mai kornak megfelelően tudnák képezni a szakembereket. Ez az álmunk is megvalósulhat – húzta alá Ovádi Péter. Arra a kérdésre, hogy mit szól Kész újabb megnyilvánulásához, a választókerületi elnök csak annyit mondott, nem foglalkoznak Kész Zoltán kiszólásaival, inkább dolgoznak tovább a városért. – Épp elég sajnálatos, hogy a város országgyűlési képviselője nem vett részt a Modern Városok Program előkészítésében, egyszer sem tárgyalt a kérdéskörről a polgármesterrel, mert ennyire sem méltatja a programunkat – fogalmazott Ovádi Péter.
Fotó: Van aki örül, és van akinek semmi sem jó. Fotó forrás: (vehir.hu, nol.hu)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS