Figyelmeztetést adott ki kedden az amerikai külügyminisztérium, melyben arra hívják fel az amerikai állampolgárok figyelmét, hogy nyáron Európa-szerte számítani lehet terrortámadásra.
A külügyminisztériumi figyelmeztetés különösen két európai rendezvényt emel ki a terroristák potenciális célpontjaként: a katolikus egyház ifjúsági világtalálkozóját július végén Lengyelországban és a június 10-én kezdődő, egy hónapig tartó labdarúgó Európa-bajnokságot Franciaországban. A felhívás kitér arra, hogy a terroristák a tömegrendezvényeket, a turisták által látogatott helyeket, éttermeket, bevásárlóközpontokat és a tömegközlekedést vehetik célba.
“Az Európába látogató nagyszámú turista a nyári hónapokban kiemelt célpontot jelent a nyilvános helyeken, elsősorban is különböző rendezvényeken támadásokat tervező terroristák számára” – fogalmaz az amerikai külügyminisztérium figyelmeztetése. A külügyminisztérium ugyanakkor megjegyzi azt is: az európai illetékes szervek továbbra is lépéseket tesznek a terrortámadások megelőzése érdekében, és ebben az amerikai külügyminisztérium szorosan együttműködik velük. A tárca azt is tudatta, hogy a figyelmeztetés augusztus végéig marad érvényben.
Az NBC televízió ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: Franciaországban a tavaly novemberi párizsi terrortámadások óta rendkívüli állapot van érvényben, s a francia elhárítás vezetője, Patrick Calvar a múlt héten a francia parlament védelmi bizottsága tagjaival közölte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet várhatóan terrortámadásokat hajt végre Európában, az egyik célpont pedig egyértelműen Franciaország.
Forrás: MTI, Fotó: Telegraph
Facebook
Twitter
YouTube
RSS