Akár magyar házidöntő is lehet a vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjében, habár ehhez kemény utat kell végigjárnia a Szolnoknak és az Egernek. A margitszigeti Hajós Alfréd uszodában az olasz, a görög, a spanyol és a horvát bajnok mellett az idén a bajnoki címét megvédő Szolnoki Dózsa, valamint az ezüstérmes Eger lesz ott, hogy kiderítsék, melyik Európa legjobb vízilabdacsapata.
A budapesti Final Six egyetlen „kakukktojása” a rendező Eger, amely a hazai bajnoki rájátszás elmúlt hétvégén véget ért döntős sorozatában az ötödik mérkőzést elveszítve, 3-2-es összesítéssel maradt alul, s végzett másodikként a Szolnok mögött. A címét megvédő Zagyva-parti gárda ezzel együtt az Egerrel is mint a BL-finálé végső megnyerésére szintén képes vetélytárssal számolhat a Hajós uszodában, már csak azért is, mert a hevesi együttes vette el a Szolnok csaknem kétéves hazai bajnoki veretlenségét, egyik győzelmét éppenséggel a rivális medencéjében aratva.
A Szolnok az egyik fő jelölt a Bajnokok Ligája befejező szakaszának megnyerésére, amihez első lépésben a négy közé jutásért kiírt csütörtöki meccsén kell diadalmaskodnia a friss spanyol bajnok Barceloneta ellen. A másik ágon az Egerre a horvát bajnok Jug Dubrovnik vár, míg a BL két főcsoportjának győztese, a Bajnokok Ligájában címvédő olasz Pro Recco és a görög bajnok Olympiakosz a nyitónapon pihenhet, s csak a pénteki elődöntőkben száll először vízbe. Ha nyernek a magyar csapatok, a Szolnok a döntőbe jutásért az athéniekkel, az Eger pedig a Reccóval csap össze. Az Olympiakosz – a mezőnyből egyedüliként – veretlenül vívta meg a főtáblás sorozatot saját hatosában, míg a másik csoportban a Szolnoknak sikerült az a bravúr, hogy az olaszok külföldi világsztárok által is erősített szupergárdáját idehaza legyűrte. Ugyanez adott esetben a Margitszigeten is sikerülhet, bár a hatos döntő első számú esélyese mégiscsak a Recco.
Az Európa legjobb együtteseit mozgósító sorozat 1963-ban indult, s egészen 1996-ig Bajnokcsapatok Európa Kupájának nevezték. Utána lett belőle Bajnokok Ligája, s bár a 2004 és 2011 közötti időszakra átkeresztelték Euroligára, öt esztendeje megint BL-nek hívják a sportág első számú sorozatát. Az első győztes a belgrádi Partizan volt, a folytatásban a magyar csapatok közül az OSC és a Vasas tudott két-két alkalommal is nyerni: az előbbi 1973-ban és 1979-ben, míg utóbbi a 79/80-as és a 84/85-ös idény végén ünnepelhetett. Egyszer-egyszer bizonyult a kontinens legjobbjának az Újpest (1994) és a Honvéd (2004), a Szolnok vagy az Eger ötödikként csatlakozhatna a BL magyar győzteseinek elittársaságához. A fő sikerhalmozó a Recco, amely eddig nyolcszor végzett az élen, a mostani finálé résztvevői közül a Jug háromszor, a Barceloneta egyszer nyert eddig.
A margitszigeti Final Six programja:
a négy közé jutásért: ZF-Eger – Jug Dubrovnik (csütörtök, 19.00) és Szolnoki Dózsa – Atletic Barceloneta (csütörtök, 20.30)
az 5. helyért: az első két meccs vesztese (péntek, 17.30)
elődöntő: Szolnoki Dózsa/Atletic Barceloneta – Olympiakosz Pireusz (19.00) és ZF-Eger/Jug Dubrovnik – Pro Recco (20.30)
a 3. helyért: szombat, 19.30
döntő: szombat, 21.00
forrás és kép: MTI (Komka Péter)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS