Két éve a strasbourgi Európa Tanács kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód ellenes bizottsága lesújtó képet festett a Somogy megyei Büntetés-végrehajtási Intézetről, s bár bizonyos pozitív változásokat tapasztalt, az alapvető jogok biztosa, Székely László is megannyi visszásságot, szabálytalanságbot és törvénytelenséget rögzített a kaposvári börtönről szóló friss jelentésében – írja a sonline.hu.
A Somogy megyei hírportál szerint az ombudsmani bizottság – jogászok és pszichológusok – tavaly június 25–26-án látogatott el az intézménybe – melynek parancsnoka éppen nem volt jelen –, éppen azért, hogy megvizsgálja, történtek-e változások az uniós delegáció ott járta óta. Az egy évvel ezelőtti vizit során dokumentumok, mérések és személyes interjúk alapján kaptak átfogó képet a kaposvári börtönállapotokról.
Félévente mosott pokrócok, szellőzetlen cellák
„Az Intézet befogadási képessége 129 fő. A látogatás kezdetén a vezetőség azt állította, hogy az Intézetben 163 fogvatartott tartózkodik. Később kiderült, hogy a nyilvántartott fogvatartotti létszám 138 fő, azonban 6 fő távol van” – olvasható a jelentésben, mely a 102 százalékos telítettséget jónak nevezi a 2014-es 161 percenthez képest. Ennek ellenére a látogatócsoport szerint – egyes zárkák túltöltöttsége miatt – a fogvatartottak túlzsúfoltan élnek, még a minimális három négyzetméter mozgástér sem adatik meg számukra, ugyanis akadnak nem kellően feltöltött, sőt üres zárkák is. További nehézséget okozott a raboknak és előzetesben lévőknek, hogy éppen felújítási munkák zajlottak a börtönben, ami rengeteg kosszal és zajjal járt, emiatt nem tudtak normálisan kommunikálni az őrökkel és egymással – akár órák is elteltek, mire a személyzetből valaki odament hozzájuk –, emellett a por egészségügyi problémákat is okozott. Nem megfelelő a zárkák szellőztetése sem, az őrök – szökéstől tartva – sokszor még a legnagyobb nyári melegben sem engedték kinyitni az ablakokat. A vizsgálat komoly higiénés problémákat tárt fel. Több fogvatartott állította, hogy az ágyfelszereléshez tartozó pokrócokat a börtön csak félévenként tisztíttatja, s ha valaki ennél rövidebb ideig tartózkodik az intézetben, akkor a leadott takarója mosás nélkül kerül egy másik fogvatartotthoz. A törülközők is lyukasak, kopottak, rongyosak, nem véletlen, hogy aki tehette, az otthonról kapottat használta. Mosni azonban nem könnyű ezeket sem, ugyanis a szárítás megoldatlan, ahogyan a zárka takarításához sincsenek meg a megfelelő eszközök és tisztítószerek. Az egyetlen zuhanyzóban pedig – melyet eltérő időpontban, de csoportosan használnak a férfiak és a nők – nincs zuhanyrózsa, csőcsonkok lógnak ki a falakból, a víz hőfoka nem szabályozható, a helyiség párás, koszos és penészes. A csöveken feliratok azt jelezték a bizottságnak, hogy a fogvatartottak a éles tárgyakat is be tudtak vinni, sőt, az egyik rab bemutatta, hogy maga vágja a haját egy fésűre erősített borotvapengével, noha „a bemutatott eszköz az emberi élet kioltására alkalmas volt” – a jelentés szerint az börtön nem gondoskodik a zárkák megfelelő ellenőrzéséről, és így a fogvatartottak tiltott szúró, vágó eszközöket tarthatnak maguknál.
Felnőttekkel összezárt fiatalkorú
A bizottság felrótta, hogy bár a törvény előírja, de nincs külön részleg a fiatalkorúak számára, az egyik 18 év alatti nő például két felnőttel volt összezárva – a börtön szerint azért, mert a fiatalkorú szuicid jegyeket mutatott, így az izolált elhelyezését kockázatosnak tartották. Nem volt megfelelő a magánzárka megvilágítása, szellőztetése és felszereltsége sem, a helyiségbe mindössze egy padlóhoz rögzített széket raktak be.
Nem jelzik az erőszakot, mert félnek a vamzerkodás bélyegétől
Az intézet szerint heti három-havi egy alkalommal történt erőszak a falai között, de a jelentés megjegyezte, „a fogvatartottak többsége a bántalmazásokat nem jelzi, mert tart a vamzerkodás bélyegétől, vagyis a tényleges bántalmazások száma feltehetőleg lényegesen meghaladja a bizonyított és lezárult ügyeket.” A rabok többek között a kapott csomag erőszakos elvételéről, verekedésekről és verésekről, megalázó sztriptíz táncról beszéltek a bizottságnak, sőt, állítólag az is előfordult, hogy egy különösen agresszív fogvatartottak az őrök megjutalmaztak, mert a „kezelhetetlen fogvatartottakat helyrerakja”. A jelentés megállapította, az őrök nem az elvárható gondossággal végzik a rabok testi épségének ellenőrzését, emellett a személyzet gyakran durván beszél a rájuk bízottakkal, akad közöttük rasszista – a büdös cigány jelző elég gyakori –, agresszív, sokszor késve érkeznek a zárkákhoz, s összességében vannak, akik visszaélnek a helyzetükkel, emellett az őrök sokszor egymással is veszekszenek, túlterheltek, fásultak, s nagy a fluktuáció az intézményben.
A rabokat gyakran átvizsgálják, közülük többen állították, hogy a motozás egyik helyszíne a börtön kápolnája, ahol több társuk előtt kell mezítelenre vetkőzniük, s még testüregeiket is átvizsgálják, noha – szájuk kivételével – erre csak orvosnak lenne lehetősége. A jelentés azt is szóvá teszi, hogy a kápolnai motozás a vallásgyakorlásra kijelölt helyen történik.
Forrás: sonline.hu/Fotó:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS