Ismét napirendre került a népszavazás Skócia függetlenségéről annak nyomán, hogy a brit EU-tagságról tartott referendumon a brit lakosság többsége a kilépésre voksolt – mondta pénteken a skót miniszterelnök.
Nicola Sturgeon a skót kormány edinburghi központjában felolvasott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Skócia lakosságának nagy többsége a bennmaradásra adta voksát. Felidézte: a Skóciát kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) választási programjában szerepelt, hogy a skót kormány fenntartja az újabb függetlenségi népszavazás jogát arra az esetre, ha Skóciát arra kényszerítik, hogy akarata ellenére távozzon az EU-ból. Ez a helyzet most előállt, ezért ismét napirendre került a függetlenségi népszavazás – mondta a skót kormányfő. Skóciában 2014-ben már tartottak egy referendumot a függetlenségről, de akkor az elszakadást ellenzők győztek.
Súlyos próba elé állítja Európát a britek döntése
Eközben megszólalt Francois Hollande francia államfő is, aki szerint a britek döntése az Európai Unióból történő kilépésről “súlyos próba elé állítja Európát”, amely “többé nem lehet olyan, mint korábban”, és mostantól “a lényegre kell koncentrálnia”. A köztársasági elnök rövid televíziós beszédében “mély sajnálatát” fejezte ki a “fájdalmas választás” miatt. Hozzátette, hogy tiszteletben tartja a britek választását, s a kilépésről szóló tárgyalásokat gyorsan le kell folytatni. A többi uniós tagállamnak viszont meg kell erősítenie a szabadság, a szolidaritás és a béke értékeit, és mostantól olyan kulcsterületekre kell koncentrálnia, mint a biztonságpolitika, a befektetés vagy a pénzügyi harmonizáció – hangsúlyozta Francois Hollande.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS