Egyetlen ország sem lehet Törökország barátja, amely menedéket nyújt Fethullah Gülennek, a párhuzamos állam vezetőjének, a július 15-i puccs szellemi atyjának – jelentette ki a török miniszterelnök, ami egyértelmű üzenet az Egyesült Államoknak, ahol a vallási vezető a 90-es évek vége óta önkéntes száműzetésben él. Törökország eközben el akarja fogni a görög felségterületre menekült puccsistákat is.
„Nem látok olyan országot, amely ez az ember, ez a terroristavezér mögött állhatna, főleg a múlt éjjel után. Az állam, amely ez az ember mögé áll, nem Törökország barátja. Ez ellenséges cselekedet lenne Törökországgal szemben” – fogalmazott Binali Yıldırım miniszterelnök egy szombati sajtótájékoztatón. Yıldırım közvetve az USA-t bírálta – mondván „nagy árat kellett fizetnünk ezért” – amiért nem érti meg Törökország aggodalmait Gülennel kapcsolatban. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Törökország már elküldte a Gülen kiadatására vonatkozó kérelmet.
Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter közölte, hogy Ankara követeli az Alexandrúpoliban, Görögországban partot ért nyolc puccsista visszaküldését is. „Sürgősen követeljük a nyolc áruló katona visszaküldését, akik helikopteren Görögországba menekültek” – mondta. A miniszter elmondta, hogy a görög hatóságok hajlandónak mutatkoznak az együttműködésre.
A menekülők Black Hawk helikoptere segélykérő jelet küldött, majd leszállt Alexandrúpoli repülőterén. Hét utasa katonai egyenruhában volt.
hurriyetdailynews.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS