Folyamatosan növekszik Hillary Clinton támogatottsága az amerikai választópolgárok körében – derült ki újabb közvélemény-kutatásokból.
A demokraták elnökjelöltjének támogatottságáról naponta tesznek közzé felméréseket, és az eredmények folyamatos erősödést jeleznek. A CNN/ORC felmérése szerint Clinton kedden már 9 százalékponttal vezetett republikánus párti vetélytársa, Donald Trump előtt (az előbbit a megkérdezettek 52, ez utóbbit a 43 százaléka támogatta). Előző nap még hat százalékpontos volt a különbség Clinton javára.
Kedden délelőtt a Clinton-kampány törzse közleményben hozta nyilvánosságra, hogy egyedül júliusban 90 millió dollár felajánlás, támogatás érkezett a kampány számlájára, és ennek fele új adományozóktól érkezett. A 90 millió dollárból hatvanhárom milliót közvetlenül Clinton kampányára ajánlottak fel, a többi pénz pedig a többi demokrata párti képviselő-, illetve szenátorjelölt kampányát segíti.
Kedden reggel Richard Hanna New York-i republikánus képviselő bejelentette, hogy a novemberi elnökválasztáson Hillary Clintonra voksol majd. Ő az első republikánus politikus, aki “átszavaz” a demokratákra. Hanna már korábban jelezte, hogy valószínűleg nem szavaz saját pártja elnökjelöltjére, Donald Trumpra, de a New York-i Syracuse városának lapjában kedden megjelentetett vezércikkében leszögezi: végérvényesen döntött és Clinton mellé áll. “Számomra nem elég, hogy egyszerűen ne értsek egyet Trump megjegyzéseivel, úgy gondolom, hogy ő alkalmatlan az elnökségre“.
Hanna bejelentésére egy nappal azt követően került sor, hogy Donald Trump az ohiói Columbusban kampányolva Hillary Clintont “ördögnek” nevezte és kijelentette, hogy szerinte a novemberi elnökválasztást “elcsalhatják”.
Hétfőn Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke arra figyelmeztetett, hogy néhány republikánus politikus a demokratákkal kacérkodik.
Forrás: MTI, Fotó: nbcnews.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS