Súlyos felelősség terheli a Nemzetközi Valutaalap vezetőségét az eurózóna válságáért – írja az ATV a Telegraph információira hivatkozva, amelynek birtokába került az IMF független kiértékelő hivatalának lesújtó jelentése. A riportból egyértelműen kiderül, a Valutaalap Görögország feláldozásával kívánta megmenteni az eurózónát.
A Telegraphnak köszönhetően látott napvilágot az IMF független vizsgálóbizottságának legutóbbi eredménye, amely nem spórol a kemény kritikával. A vizsgálat szerint a Christine Lagarde által irányított szervezetben az „önelégültség kultúrája” uralkodik, az elemzéseket pedig felszínesen és mechanikusan végzik el.
A jelentés szerint példátlanul nagyok voltak a Görögországnak, Portugáliának és Írországnak nyújtott támogatások, egyenként 2000 százalékkal lépték túl a rendelkezésükre fenntartott hitelkvótát. A tanulmány a vezetőket azzal vádolja, hogy nagyon erős érzelmi viszony fűzte az eurózónához, az euróövezet iránti kritikátlan rajongás súlyosan eltorzította a szervezet józan ítélőképességét.
2010-ben a Valutaalap saját, szigorú szabályzatát vette semmibe, amikor Görögországnak mentőövet dobott úgy, hogy mellette semmilyen formában nem biztosította az ország államadósságának kezelhető szintre csökkentését. A szervezet végül megváltoztatta a saját szabályzatát, hogy odaítélhesse a görög mentőcsomagot.
A vizsgálat szerint a Valutaalapnak egy magatehetetlen övezetben egy nagyon nehéz helyzetbe kerülő tagállamot kellett minél gyorsabban megmenteni, ám a valóságban egészen más motiváció húzódott meg az akció mögött. A Valutaalap valójában nem Görögországot akarta megmenteni, hanem a számára olyan nagyon fontos euróövezetet. Mindezt azon az áron, hogy a segélycsomaggal gyakorlatilag feláldozta Görögországot. A görögök a mentőcsomagért cserébe ugyanis elfogadták az IMF által megkövetelt kőkemény megszorításokat, amelyek szinte összeroppantották az országot.
Teljes cikk itt olvasható.
Forrás: ATV.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS