Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán a Török Exportőrök Tanácsának tagjai előtt tartott felszólalásában arra kérte híveit, hogy “hazafias kötelességből” jelentsék az ügyészségeknek, ha barátaik közül valaki követője lehet a júliusi puccskísérlet kiterveléséért vádolt Fethullah Gülen török hitszónok által létrehozott mozgalomnak. Eközben Szófia kiadta Ankarának azt a Bulgáriába szökött török üzletembert, aki ellen hazájában elfogatóparancsot adtak ki a Gülen-hálózat anyagi támogatásának gyanújával.
Az államfő beszédében hangsúlyozta: a titkosszolgálat, a rendőrség nem tudhat mindenkiről, egyesek elszöknek. Erdogan megfogadta, hogy folytatja a nagyszabású razziát az Egyesült Államokban élő egykori mentora által szerinte kiépített “párhuzamos állam” tagjai ellen.
Bulgária szerdán a kapikulei határátkelőhelynél szolgáltatta vissza Törökországnak Abdullah Büyüköt. A férfit a török hatóságok korábban már őrizetbe vették, de bírói felügyelet mellett szabadon engedték. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter az esettel kapcsolatban arról számolt be, hogy a bolgár hatóságok a kiadatást megelőzően visszautasították Büyük politikai menedékjog iránti kérelmét.
A július 15-i erőszakos katonai hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben már összesen több mint 26 ezer embert vettek őrizetbe Törökországban, közülük 16 ezer személynek az előzetes letartóztatását is elrendelte az igazságszolgáltatás. A puccskísérlet után indított tisztogatás – elbocsátás vagy a munkavégzés alóli felfüggesztés formájában – már több mint 60 ezer főt érint.
Forrás: MTI, Fotó: warontherocks.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS