Az őszi szünet végéig mindenhol véglegesítik a tankerületi központok székhelyét, és november végén megkezdődhet az iskolák átvétele az önkormányzatoktól – nyilatkozta a Magyar Időknek Pölöskei Gáborné. Az állami intézményfenntartó elnöke a lapnak elmondta: a hónap végén országjárásba kezdenek, hogy tankerületi centrumonként minden iskolaigazgatóval találkozzanak. Szerinte a tanév biztonságosan megkezdhető az átalakuló fenntartói rendszer mostani állapotában, a Klik-nek szinte már alig van tartozása, a szükséges pénzügyi keretet pedig már átutalták az 58 tankerületi központnak.
Az 58 tankerületi vezető már ismeri az illetékességi területeit, és szervezik a csapatukat – mondta Pölöskei Gáborné.
Úgy kezdjük meg a tanévet, hogy az 58 egység gyakorlatilag feláll. Az őszi szünet végéig mindenhol véglegesíteni kell a központok székhelyeit.
A tankerületek között a múlt héten – különböző szempontok alapján – szétosztották a szükséges pénzügyi keretet. Ezeket az összegeket az igazgatók közreműködésével a centrumoknak kell az iskolákra lebontaniuk, hogy valamennyi intézmény számára pénzügyileg is zökkenőmentesen kezdődjön a tanév, és lássák az intézményvezetők, hogy mekkora összeggel tervezhetnek januárig.
Így megvalósítjuk azt az ígéretünket is, hogy a döntések közelebb kerülnek az iskolákhoz
– közölte. Elmondta azt is, hogy a hónap végén egy „fenntartói roadshow-t” indítanak azért, hogy tankerületi központonként minden iskola vezetőjével találkozzanak.
A Klik adósságát illetően úgy fogalmazott, gyakorlatilag már egyáltalán nincs szállítói vagy bértartozásuk. Amellett, hogy rendezték anyagi dolgaikat, tankerületenként ötmillió forintot biztosítottak a karbantartásokra, felújításokra, ezenfelül rengeteg intézményben korszerűsítették a fűtést.
Az iskolák állami átvételét az 58 tankerületi egység bonyolítja majd. Várhatóan november végén kezdődik a folyamat. Az önkormányzatok képviselőivel már megkezdődtek a tárgyalások, és az ősz folyamán a polgármesterekkel szeretnének egyeztetni.
Jövő év januárjától kezdhetik majd meg munkájukat a tankerületi tanácsok, és a Klik utódja a Klebelsberg Központ is kisebb apparátussal működik majd. Pölöskeiné szerint addigra kell összeállítani egy megfelelő csapatot, amelynek középirányítóként pénzügyi-ellenőrző, koordinációs, stratégiaalkotó szerepük lesz a jelenlegi operatív helyett.
Forrás: Magyar Idők
Fotó: Magyar Idők
Facebook
Twitter
YouTube
RSS