A maffia állhat a gyilkosságok egy része mögött, szükségállapotot hirdetett ki hétfőn országában a Fülöp-szigetek elnöke.
Rodrigo Duterte a tömegesen előforduló erőszakos cselekményekkel indokolta intézkedését, amely – mint mondta – visszavonásig érvényes. Az elnöki tájékoztatásügyi hivatal hangsúlyozta, hogy a szükségállapot pusztán a rendőri és katonai fellépés erősítését jelenti a közbiztonság végett, “semmi köze rögtönítélő bíráskodáshoz”.
Ami az országos erőszakhullámot illeti, nyár eleje óta 2400 ember vesztette életét a Fülöp-szigeteken azután, hogy Rodrigo Duterte elnök meghirdette drogellenes háborúját. A feltételezett bűnözőknek kevesebb mint felével – 1011-gyel – a rendőrség végzett, a fennmaradó 1391 haláleset ügyében a rendőrség vasárnapi közleménye szerint a hatóságok nyomozást folytatnak. Jó pár bűnözőt ugyanis ismeretlen fegyveresek öltek meg, sokuk holtteste mellett kartonpapírra írt üzenet tudatta, hogy a halott drogkereskedő volt. A rendőrség arra gyanakszik, hogy a maffia állhat a gyilkosságok egy része mögött, így próbálva leplezni bosszúját a bűnszövetkezetet elárulókon.
Az ENSZ és a jogvédő szervezetek erőteljesen elítélték az önbíráskodást, már csak azért is, mert gyaníthatóan nem minden meggyilkolt volt bűnöző. Duterte azonban közölte, hogy nem zavartatja magát a nemzetközi bírálatok által, és folytatja hadjáratát.
Az elnök hétfőn újfent tanúbizonyságát tette annak, hogy fittyet hány a külvilág véleményére. Barack Obama amerikai elnöknek megüzente, hogy, ha találkoznak a héten Laoszban az ASEAN, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének értekezletén, ne kérdezősködjön tőle a Fülöp-szigeteki jogtalan kivégzésekről.
“Ha mégis megteszi, szitokáradatot zúdítok az ördögfajzatra!” – adta értésre Duterte.
Obama ezek után szakértőit arra utasította, döntsék el, építő jellegű lenne-e találkoznia Dutertével.
A Fülöp-szigetek elnöke már korábban is bizonyította, hogy nem finomkodik a szavakkal: gyalázta már Ferenc pápát és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt is.
PS/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS