A PestiSrácok.hu jelen lévő képviselőktől úgy értesült, különösebb izgalmak nélkül ér véget a Fidesz-KDNP-frakciók balatonfüredi háromnapos értekezlete. Orbán Viktor még a tegnapelőtti nyitó vacsorán megtartotta a szokásos beszédét, majd a szintén hagyományos kibeszélőshow-ra is sor került, azaz a képviselők bátran és kendőzetlenül elmondhatták aggályaikat és feltehették kérdéseiket a kormányfőnek. Érintőlegesen a Mengyi Roland tiszaújvárosi képviselővel hírbe hozott kenőpénzbotrány is szóba került, amelyet a 168 Óra keresztelt el “Voldemort-ügynek”.
Valóban a migráció és az október 2-i népszavazásra való felkészülés volt a frakcióértekezlet fő témája – vontuk le a következtetést több névtelenséget kérő képviselő megkérdezése után. A Magyarországra nehezedő bevándorlási hullám témája és a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás kampánya ugyanakkor avval az éllel került terítékre, hogy amelyik választókörzetben gyenge lesz a részvételi arány, annak vezetője, képviselője nemigen számíthat a 2018-as újraindítására. Ez egyébként a nyár végi választókerületi elnöki ülésen is szóba került már.
A szerda esti vacsora során, a miniszterelnöki, pártelnöki beszéd után kezdődő nyilvános beszélgetésen a megszokottnál kevesebb kritika hangzott el. Az egyik, több képviselő által is felvetett probléma a Fidesz-KDNP elgépiesedése, az elvi politizálással szemben a hatalomtechnikai szempontok túlzott felerősödése volt. Úgy tudjuk, maga Orbán Viktor is elismerte, hogy az elvekről többet kell beszélni, a politikai közösség összekovácsolásával is többet kell foglalkozni, bár szerinte fel sem merült, hogy a Fidesz-KDNP szakított volna a 2010-óta folyó kormányzás alapvető politikai elveivel.
Az elmúlt hetekben – mint a PestiSrácok.hu tudósításaiból is kiderült – két képviselővel szemben merült fel a visszaélések vádja. Közülük a Buda-Cash-ügyben meglehetősen odakozmált Bánki Erik esete a beszélgetésen nem vetődött fel, de volt olyan képviselő, aki rákérdezett Orbán Viktornál a Voldemort-ügynek keresztelt bűneset következményeire, felvetve, hogy Mengyi Roland megtarthatja-e képviselői posztját. Orbán Viktor erre hangsúlyozta, hogy ő, vagy a párt senkit nem fog megvédeni, aki valóban gyanús ügybe keveredett, de az ártatlanság vélelme alapján addig nem is ítélik el az illetőt, amíg nincsenek kézzel fogható bizonyítékok. – Mindenkinek saját magáért, a saját tetteiért kell felelősséget vállalnia – felelte értesülésünk szerint a kormányfő.
Adónyomozásba buktak bele a Voldemort-ügy vállalkozói
Közben a PestiSrácok.hu más forrásból úgy értesült: a Voldemort-ügy egy amúgy is folyamatban lévő adóhatósági vizsgálat során bukott ki, amikor a lehallgatott beszélgetések sorában a Mengyi Roland állítólagos fedőnevét is gyakran hangoztató pályázati ügyek, az avval összefüggő kenőpénzek szóba kerültek. Forrásunk egyébként az őrizetbe vett vállalkozók kirendelt védőügyvédjét gyanítja a sajtókiszivárogtatás mögött. Azt ugyanakkor informátorunk is hangoztatta, hogy bár a beszélgetések során többször elhangzik Mengyi Roland neve, a bizonyítékok inkább a bűnügybe már korábban belekeveredett gyanúsítottak ellen szólnak.
PESTISRÁCOK.HU – A vezető képet Mengyi Rolandról a Népszabadság adta közre.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS