A hazai orvosképzés megújítását nevezte az elkövetkező évek egyik kiemelt feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben. Palkovics László szerint az orvosképzés mindig is sikerágazata volt a felsőoktatásnak, erre utal a magyar szakemberek külföldi elismertsége. Ugyanakkor az infrastruktúra fejlesztésére több forrást kellene áldozni, mivel a külföldi hallgatók a gyakorlati képzést már nem hazai intézményekben végzik.
A külföldiek is külföldre mennek
Palkovics László a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén kijelentette, „az orvosképzés fejlesztése ugyanúgy közös társadalmi ügyünk, mint ahogyan a teljes hazai felsőoktatás fokozatváltása, magasabb minőségre és teljesítményre való kapcsolása“. Az államtitkár szerint az orvosképzés mindig is az egyik sikerágazata volt a hazai felsőoktatásnak, s a magyar szakemberek külföldi tevékenysége jól mutatja, hogy a magyar orvosképzés nemzetközi szinten is kiváló.
Ugyanakkor „jelenleg azzal a ténnyel szembesülünk a magyarországi orvosképzés kapcsán, hogy a külföldi hallgatók az elméleti képzést követően elhagyják a hazai egyetemeket, és a képzést más egyetemen folytatják“ – mondta Palkovics László, hozzátéve: ezen a tendencián változtatni kell egyrészt infrastruktúra-fejlesztéssel, bővítéssel, korszerűsítéssel, másrészt pedig az egyetemhez tartozó, az egyetem szakmai irányítása alatt álló intézménytípus létrehozásával.
Hatmilliárdos pluszbevétellel lehetne számolni
Kiemelten fontos elemnek nevezte a képzési és kutatási kapacitások, és a finanszírozási szint lényeges növelését is.
Ezzel a lépéssel nem csupán a magyar egészségügy szakemberigényét biztosítjuk valamennyi szükséges területen (…), hanem négy év alatt további, közel kétezer orvostanhallgatót tudnánk a hazai egyetemeinkre vonzani, amely évente közel hatmilliárd forint plusz bevételt jelentene az érintett felsőoktatási intézményeknek
– magyarázta az oktatási államtitkár.
Palkovics László kilátásba helyezte, hogy az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek szakmai irányítása alá kerülhet több egészségügyi ellátó intézmény is, s külön ecsetelte az egyetemi, illetve a gyakorló kórházak egymástól eltérő feladatait.
Az oktatási államtitkár a Debreceni Egyetemet az ország egyik legtekintélyesebb egyetemének nevezte, amely kiválóan teljesíti küldetését, azon túl, hogy Magyarország meghatározó szellemi központja, kutatóegyetemként részt vállal a versenyszféra, az üzleti élet, a helyi önkormányzat, valamint az ország társadalmi-gazdasági életében is – mondta Palkovics László.
Az oktatás kérdéseit nem hatalmi eszközökkel kell eldönteni
Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a tanévnyitón elismerte, a fejlesztési törekvéseket ugyan kísérik intézményi viták, de – mint fogalmazott – ellen fognak állni minden olyan törekvésnek, amely a különféle szakmai vitákat hatalmi eszközökkel akarja eldönteni.
A kormánypárti politikus az orvosképzésről szólva egyaránt jól bevált formának nevezte a szakegyetemi – Semmelweis egyetem – és az universitas-típusú – vidéki egyetemek – képzést, kiemelve, hogy mindkét képzési formának hagyománya és helye van a magyar orvosképzésben. Kósa Lajos is kitért az „egyetemi kórházi státus” őszi bevezetésére, ami Debrecenben azt jelenti, hogy a helyi Kenézy Gyula kórház fenntartója, sőt tulajdonosa is a Debreceni Egyetem lesz.
Nyolcezer elsőéves
Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere arra biztatta az új elsőéveseket, hogy tanulmányaik befejezése után is maradjanak Debrecenben, ahol munkahelyet és versenyképes jövedelmet kínálnak számukra.
Szilvássy Zoltán rektor tanévnyitó beszédében bejelentette, alap- és mesterszakon, PhD-képzésben, angol nyelvű oktatásban és felsőoktatási szakképzésben több mint nyolcezer elsőéves, így összességében csaknem harmincezer, köztük több mint négyezer külföldi hallgató kezdi meg a 2016/17-es tanévet a Debreceni Egyetemen.
A DE tanévnyitóján az egyetem legmagasabb kitüntetésével a DE Civis honoris causa díszpolgárává fogadták Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnököt.
Forrás: MTI
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS