Elszalasztott lehetőségnek nevezte az Európai Unió pénteki, Pozsonyban tartott informális csúcstalálkozóját az olasz kormányfő a Corriere della Sera című olasz napilapnak. Matteo Renzi azt mondta: a Brexit után Európának reagálnia kellett volna, nem pedig az időt húznia.
“A migrációról eddig Európa sokat beszélt, de keveset tett az ügyben. Mi (olaszok) bevezettük a hot spotokat, a fényképes személyazonosítást, az embercsempészek elleni küzdelmet. A többiek néhány hajót küldtek a Földközi-tengerre, amelyek a migránsokat Szicíliában rakják ki: ez hasznos interjúk adására, de nem a probléma megoldására” – közölte a kormányfő.
Matteo Renzi megállapodást sürgetett a migránsokat elindító afrikai államokkal. Szintén sürgette a kitoloncolások elindítását, amiről szerinte a tagállamok közül “túl sokan nem akarnak tudomást venni”.
“A kitoloncolásokat kezelni kell, ezt egyenlőre Olaszország teszi, miközben Európa találkozókat tart. (…) Olaszország, ha szükséges, egyedül cselekszik: tudjuk, hogyan. De ebben az esetben Európa ismerje el, hogy kudarcot vallott, és mondja ki, hogy az egoizmus erősebb a politikánál” – hangoztatta az olasz miniszterelnök.
Emlékeztetett arra, hogy az Európai Tanács új székházát milliárdokból építik, majd azt javasolta, hogy “a székház elé tegyék azt a migránshajót, amelyet Olaszország a tenger mélyéről emelt ki”. “Így legalább akárhányszor értekezlet van, ahelyett, hogy csak az új díványokat néznék, azt a hajót is látják majd a migráció botrányával együtt” – mondta.
Matteo Renzi kudarcnak nevezte az EU diktálta szigorú pénzügyi politikát is.
“Nem tudom, mire gondolt Merkel kancellár, amikor a pozsonyi csúcs szelleméről beszélt. Ha így folytatódik, pozsonyi szellemiség helyett, Európa szelleméről fogunk vitázni. Pozsonyban tettünk egy szép hajókirándulást a Dunán, mindannyian együtt. De azt reméltem, a Brexit okozta válságra adunk választ hajókázás helyett“ – nyilatkozta az olasz miniszterelnök.
Az olasz kormányfő nem vett részt az Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel tervezett közös sajtótájékoztatón, mert szerinte a pozsonyi találkozón nem történt jelentős előrelépés a migrációs és az európai pénzügypolitikai kérdésekben.
Forrás: MTI, Fotó: hungarytoday.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS