Közleményben bírálta a líbiai egységkormány külügyminisztériuma Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a felvetését, hogy az észak-afrikai ország tengerpartjánál hozzanak létre egy „gigantikus menekültvárost”, ahová „vissza kell majd vinni” az onnan Európába érkezett illegális bevándorlókat.
A Tripoliban kiadott külügyi közlemény szerint – amelyből az EFE spanyol hírügynökség idézett részleteket kedden – a líbiai kormány egyebek között azt kéri, hogy Magyarország és az Európai Unió „ne terhelje saját problémáit Líbiára, különösen olyan időkben, amikor az nagyobb szenvedéseket él át a többi országnál”. A közlemény azt is kéri, hogy tartsák tiszteletben Líbia nemzeti függetlenségét és területi egységét. Tripoli szerint a javaslat sérti a nemzetközi normákat.
Líbia fejlesztéseket kér a migránskibocsátó országoknak
A líbiai vezetés értésre adta, hogy a magyar miniszterelnök nyilatkozata „nem támogatja Líbia azon érdekeit sem, hogy együttműködjön Magyarországgal és általában az Európai Unióval”. Tripoli leszögezte, hogy az illegális bevándorlás problémaköre rendkívül szerteágazó, és felvetette, hogy tartsanak nemzetközi csúcsértekezletet róla az ENSZ irányítása alatt. Ezen részt kellene venniük a migránsok kiindulási, tranzit- és célországainak egyaránt – áll a közleményben, amely szerint a csúcstalálkozón olyan fejlesztési programok megvalósításához kellene támogatást nyújtani, amelyek munkalehetőségeket teremtenek a kiindulási országokban, és megteremtik a fenntartható fejlődés kereteit a következő évtized végéig.
Orbán Viktor a szombati bécsi migrációs csúcstalálkozón egyebek közt arra emlékeztetett, hogy Németország és Ausztria bajban van, miután több mint egymillió ember lépett a területükre illegálisan, és úgy vélte, arra kellene erőfeszítéseket tenni, hogy ezeket az embereket „kivigyék” az unió területéről. Orbán Viktor szorgalmazta Líbia stabilizálását és „egyben tartását”, úgy vélve, hogy ennek hiányában nem lehet létrehozni az észak-afrikai ország tengerpartjánál azt a „gigantikus menekültvárost”, ahová vissza kell majd vinni az onnan Európába érkezett illegális bevándorlókat.
Orbán európai befolyást sürget Líbia partvidékén
A bécsi találkozó utáni sajtótájékoztatón Líbiáról többen is kérdezték a kormányfőt, aki válaszképpen elmondta: bár Magyarország súlya nem hatalmazza fel arra, hogy „ilyen dimenziókban” gondolkodjon, de elképzelhetőnek tartja, hogy felügyelet alá vonják a líbiai partszakasz egy részét, hogy ott ellássák az Európába tartó migránsokat, akkor is, ha nem siker létrehozni egy egységes líbiai kormányt. Ha ezt nem vállalják – folytatta -, akkor el kell törölni a fegyverembargót, és kell egy líbiai kormány, amely rendelkezésre bocsát egy partszakaszt menekülttábor létrehozására, és megengedi, hogy Európából érkezett fegyveresek vegyék körbe ezt a tábort.
A kvótánál ezek sokkal becsületesebb, egyszerűbb és az európai jogrendnek inkább megfelelő megoldások
– összegzett Orbán Viktor.
Moammer Kadhafi egykori diktátor bukását követően, 2011 után Líbia káoszba süllyedt, és a versengő milíciák prédájává vált. Tavasz óta nemzetközi támogatással egységkormány működik Tripoliban, de ennek tényleges hatalma kicsiny, és Tobrukban még mindig működik egy nemzetközileg el nem ismert párhuzamos hatalmi szervezet, miközben az ország egyes területeit továbbra is különféle milíciák ellenőrzik.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS