A Magyar Liberális Párt elnöke egyértelmű és bátor kiállásnak, a kormány politikájára adott érdemi válasznak tartja, ha valaki igennel voksol a vasárnapi kvótareferemdumon.Fodor Gábor pénteken, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy míg a kormány egy gyűlöletkeltő, a társadalmat szétziláló kampányt folytat, az igen az EU és az uniós értékrend melletti kiállás.
Az igen a kormányellenes szavazatot is jelenti, a “nemcselekvés” a bojkott, az érvénytelen szavazat viszont nem kormányellenes tett, az Orbán-rendszert ugyanis a passzivitás tartja életben – jelentette ki. Végül azzal érvelt, hogy ha a szavazólapon szereplő kérdésből kiveszik a kényszerbetelepítésről szóló “hamis elemet”, akkor a megmaradt kérdés arról szól, hogy az EU hozhat-e a tagállamok számára kötelező döntést. A Liberálisok szerint igen – közölte.
Szent-Iványi István, a párt külpolitikusa közölte, hogy a meghatározó európai liberális pártok és azok vezető személyiségei is támogatják MLP-t az igen kampányban. Hangsúlyozta, hogy bár ez a népszavazás elsősorban belpolitikáról szól, mégis minden bizonnyal lesznek külpolitikai hatásai is. Az európai liberálisok tartanak attól, hogy a kormány által várt választási eredmény felhatalmazást ad arra, hogy Orbán Viktor “támadást intézzen az EU belső döntéshozatali rendjével szemben” – mondta.
Sokan arra következtetnek, hogy a magyar miniszterelnök le akarja rombolni a közös menekültpolitikai alapjait, amit ezután nemzeti hatáskörbe vonna – közölte. A népszavazásnak lehet egy átgyűrűző hatása, mert más országok is tarthatnak hasonló referendumokat, ami meggyengíti az EU belső rendjét – folytatta Szent-Iványi István, aggodalmát fejezve ki, hogy a népszavazás a “kulturális ellenforradalom” kampányának kezdete is. Azt mondta, sokan attól tartanak, hogy a referendum része Vlagyimir Putyin orosz elnök azon stratégiájának, amivel meg akarja bontani az európai egységet.
PS/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS