Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a felső korlát nélküli kényszerbetelepítést elutasítók elsöprő győzelmeként értékelte a vasárnapi kvótanépszavazást az exit pollra és a részvételi adatokra hivatkozva. “A választópolgárok döntését (…) magunkra nézve kötelezőnek tekintjük” – mondta a politikus, a parlament alelnöke vasárnap este, a kvótanépszavazás lezárulta után a kormánypártok eredményvárójában, a Bálna Budapest épületében. Közölte: jogi értelemben a döntés az Országgyűlés kezében marad, de politikai értelemben a választók döntése “mindannyiunkat kötelez”. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke arról beszélt: A kormány megkapta a politikai felhatalmazást, hogy Magyarországot megvédje Brüsszelben és minden helyszínen a kötelező betelepítési kvótától.
Gulyás Gergely az exit pollok és a napközbeni részvételi adatok alapján ismertette: a választási részvétel 45 százalék körül lesz, az érvénytelen szavazatok aránya 5 százalék alatt várható, a nem szavazatok száma pedig 95 százalék körüli többségben lesz az igenekkel szemben. A vasárnapi nap elsöprő győzelem a felső korlát nélküli kényszerbetelepítést elutasítóknak, továbbá mindazoknak, akik hisznek abban, hogy az erős Európai Unió alapjai csak az erős nemzetállamok lehetnek. Elsöprő győzelem azoknak is, akik hisznek a demokráciában, valamint abban, hogy a választókat közvetlenül érintő legfontosabb kérdésekben érdemes közvetlenül hozzájuk, a választópolgárokhoz fordulni – fogalmazott a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese.
Nyilatkozatában köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a referendumon, és külön azoknak, akik ugyan nem a kormánypártok szavazói, de átlátták, hogy “egy olyan nemzeti ügyben kell kiállni Magyarország mellett, amely párthovatartozásra való tekintet nélkül évtizedekre határozza meg közös jövőnket”. Gulyás Gergely értékelése szerint ennek köszönhető az a “rendkívüli megerősítés”, amely mögött – az exit poll felmérések alapján – több szavazó áll, mint amennyien annak idején a magyar EU-csatlakozást támogatták. A magyar választók akkor is és most is helyesen döntöttek – jelentette ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1990 óta a magyar választók között alig volt példa hasonló nagyságú összefogásra, “ha volt rá példa egyáltalán”. A népszavazást azért kezdeményezték, hogy a felső korlát nélküli kényszerbetelepítés brüsszeli ötletét megakadályozhassák, és “az elnyert felhatalmazással közelebb kerültünk ehhez a célhoz” – zárta szavait a fideszes politikus.
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a sajtótájékoztatón úgy értékelt, hogy magas volt a részvétel és elsöprő volt a támogatása a nemeknek, azaz a kormány álláspontjának. Hozzátette: miközben a politikai felhatalmazással élni fognak, humanitárius és a keresztény alapon “a migránsok irányába karitász, a migrációval szemben pedig önvédelem lesz”. Semjén Zsolt külön köszönetet mondott a voksoláson részt vevő határon túli magyaroknak, akik sorsközösséget vállaltak a magyar nemzettel és leadták szavazatukat.
Forrás: MTI, fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS