Nemzetközi szempontból veszélyes volna, ha Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökévé választanák – foglalt állást szerdán Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Újságírók előtt a főbiztos arról beszélt, hogy Trump kínzásra, illetve a sérülékeny közösségekre vonatkozó kijelentései „mélyen felkavaróak és nyugtalanítóak”.
Ha Donald Trumpot megválasztják – annak alapján, amit eddig mondott, és ha mindez nem változik –, akkor nem fér kétség ahhoz, hogy nemzetközi szempontból veszélyt jelent
– fogalmazott Zeid Raad al-Husszein.
A jordániai herceg elmondta, hogy egyetlen ország választásába sem óhajt beavatkozni, de kötelességének érzi mindezt megjegyezni, ha az a helyzet, hogy a választás eredményeként – korábbi megnyilvánulások alapján – fennáll annak a veszélye, hogy valahol kínzást kezdenek alkalmazni, holott ezt tiltja a nemzetközi jog, vagy sérülékeny közösségek emberi jogai csorbulhatnak.
Husszein már korábban is bírált általa demagógnak és populistának tartott politikusokat. Szerdán az orosz ENSZ-nagykövet úgy vélekedett, hogy Husszeinnek nem kellene állam-, illetve kormányfőket bírálnia. Husszein nyilatkozatában világossá tette, hogy álláspontja nem változott, nem finomít hangvételén a „demagógok és populisták” jelentette veszély bírálatával kapcsolatban.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS