Szegedi Csanád volt Jobbik-alelnök és európai parlamenti (EP-) képviselő szerint Vona Gábornak, a párt elnökének bocsánatot kellene kérnie és le kellene mondania. A volt EP-képviselő a TV2 szerdai hírműsorában a Jobbikról szólva azt mondta: máig nem kértek elnézést azért, hogy sok embert megbántottak és még mindig nem ismerték el, hogy szélsőjobboldali politikát folytattak.
Úgy fogalmazott, „azt gondolom, hogy ha Vona Gábor ezt komolyan gondolja, akkor lehet, hogy neki bocsánatot kellene kérnie, lehet, hogy utána meg kellene próbálnia jóvá tenni az elrontott hibákat és eltávoznia a politikai életből“.
A párt vezetőjéről megjegyezte, ha nem politikával foglalkozna, boldogabb ember lenne.
Nem egy politikusnak termett ember, beleragadt a politikába, nem tudja elengedni
– jelentette ki Szegedi Csanád.
Véleménye szerint a Jobbikban – főként az alsóbb szinteken – most is jelen vannak a „szélsőséges elemek“, és a párt vezetése sem cserélődött ki. Nem látja a párt politikájában, hogy változásra törekednének, és még mindig vannak antiszemita megnyilatkozások – tette hozzá.
Vannak olyan emberek a Jobbikon belül, akiknek lelkük lényegét az antiszemitizmus és a gyűlölet adja
– jelentette ki a párt volt alelnöke.
Forrás: MTI
Fotó: maszol.ro
Facebook
Twitter
YouTube
RSS