Düh és szomorúság a baloldalon ’56 évfordulóján

Ahogy 1956-ban, úgy most sem sikerült túl fényesre a baloldal október 23-ája. Nem egészen gondolták át ők ezt a kétfrontos háborút, mert sikerült úgy megosztaniuk az erőiket, hogy mindkét helyszínen a kis létszámuk volt a legfeltűnőbb. A Blaha Lujza téri rendezvényen felsorakozott a baloldali ellenzék színe-virága, Orbán Viktor elűzése nyilvánvaló közös vágyuk, de ennél több konkrétum nem derült ki. Egyelőre az sem tiszta, hogy az összefogásra való biztatást, vagy egymás bírálását gondolják komolyabban, a szónoklatokban egymást váltogatta a reménytelenség feletti düh és szomorúság.

A saját rendezvényükön legfeljebb kétezren lehettek, csak a színpad előtti néhány méteren tudtak a Kossuth térihez fogható tömegsűrűséget felmutatni, és a másik részük sem tudta szétfütyülni a kormány megemlékezését. Szintén nem válik a javukra, hogy sípokkal, dudákkal, sőt szirénákkal felszerelkezve vágtak bele a kalandba, ami nyílt beismerése annak, hogy esélyük sincs olyan létszámra, amely valóban keresztbe tehetne a kormány rendezvényének. A baloldali ellenzék felvállaltan halad a gerillaháború felé: alkalmanként megpróbál gyorsan rajtaütni az eseményeket alakító kormányon, majd újra eltűnik.

Összefogás 2.0

Nagyjából erről szólt a Blaha Lujza téren tartott ellenzéki rendezvény is. Gyurcsány Ferenc azt kérte egy nappal a megemlékezés előtt, hogy ne az egyéni egókról és a szereplési vágyról szóljon az Összefogás 2.0, ehhez képest mégis elég sok politikus tolongott a színpadon, arcukon erőltetett mosollyal. A nagyrészt idősekből és pártaktivistákból álló közönség több előadótól végighallgathatta az ellenzék újszerű meglátásait az olyan sérelmekről, mint a magánnyugdíj-pénztárak, a német megszállási emlékmű, az önkényuralom, a Népszabadság és hasonlók.

Bokros Lajos a baloldal elkoptathatatlan sztárja (kép: magyarnarancs.hu)

Kipróbált, régi motorosok versengtek a legkormánydöntőbbnek látszó tényező címéért, különböző taktikákat alkalmazva. Vajda Zoltán és Bokros Lajos a legszenvedélyesebb, legdühösebb arcukat vették elő, aminek az lett a vége, hogy előbbi a beszéde végére önkívületben üvöltött, utóbbiról pedig kiderült, hogy alkalmatlan a szenvedélyes szónok szerepére. Vajda letett arról az évek óta élő baloldali vágyról, hogy egy külföldi beavatkozás majd elmozdítja az Orbán-kormányt, és úgy fogalmazott, hogy a hazai ellenzéknek kell „eltakarítania ezt a mocskot”. Vélekedése szerint a mostani pártfelhozatallal kell beérniük a demokratáknak, de titokzatosan utalt rá, hogy előjöhet akár egy új politikai erő is. Vajon mire gondolhatott? A Kétfarkú Kutya Pártra? Vagy Bajnai Gordon másodszor is visszatér? Esetleg a pártja megszüntetését két hete bejelentő 4K! mozgalom meggondolta magát?

Pártaktivisták alkották a tömeg jelentős részét (kép: atv.hu)

Az 500 napos rejtély

Molnár Gyula MSZP-elnök azt mondta, a „tegyünk azért, hogy 2018 a változás éve legyen” felszólítással próbálta tűzbe hozni a közönséget. Egymást biztatták az ellenzéki vezetők – már amikor ez befért egymás összefogási szándék hiánya miatti bírálása mellé. A reménybeli technikai nagykoalíciót a választásig hátra lévő 500 napra, majd a választások utáni 500 napra hirdette meg Bokros – ennyi ideig lesznek képesek elviselni egymást a baloldali pártok, miután „elűzték Orbán Viktort”. Hogy ehhez hogyan jutnak el, milyen lépéseket tesznek, arról szemérmesen hallgattak az előadók, és azt sem fejtették ki, hogy a másfél éves közös kormányzás után mi következne. Ha ennyi idő alatt gondolják kideríthetőnek élesben, hogy melyikük kormányképes, az nem valami biztató, de ha a választási rendszer visszaalakításában gondolkodnak, akkor is maradtak kérdőjelek. A régi választási rendszerben is indulhattak jobboldali pártok, tehát valamit vagy elhallgattak az általuk tervezett „demokratikus átmenetről”, vagy elvesztették a kapcsolatot a valósággal.

Gyurcsány Ferenc annak ellenére ott akar lenni a baloldali összefogásban, hogy tudja, nem szeretik őt. (kép: althir.org)

Mindemellett meglehetősen sok önkritika is elhangzott a Blaha Lujza téren. Gyurcsány őszintébb volt, mint azt az őszödi beszédjéről szereti hangoztatni, nagyjából beismerte, hogy őt senki nem szereti. Ennek ellenére talált magának szerepet az összefogásban: meghirdette az „aki nincs velünk, az ellenünk van” rákosista alapelvet, és azt hangoztatta, hogy aki szerint ő vállalhatatlan bárminemű közös politikai cselekvésben, az orbánista és valószínűleg fasiszta, de lelepleződött. Üzent Molnár Gyulának, a másik mérhető baloldali párt vezetőjének is, sürgetve ugyanazt az összefogást, amelyet ő is.

Összefogni a felelőssel?

Karácsony Gergely szomorú kis beszédet mondott, sok megbánással, de annál kevesebb reménnyel.

Gyűlöljük magunkat, egymást, gyűlölünk mindent

– fogalmazott a politikus, aki néhány éve még jobban utálta a szocikat, mint a Fideszt, így nem lehetett neki könnyű újra egy színpadon szónokolni a szocikkal és azok leágazásaival. Oda is kente a bírálatot Gyurcsánynak a 2006-os eseményekért, amelyeket a mostani állapot kiindulópontjának tart. Így viszont még kevésbé világos, miként lesz összefogás a 2006-os balhé felelősével.

„Gyűlöljük magunkat, egymást, gyűlölünk mindent” – mondta Karácsony Gergely. (kép: hirek.ma)

A beszédek sorát a főszervező Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke zárta. „Kiállunk, mint apáink ’56-ban” – mondta, de azt nem magyarázta meg, hogy a Kossuth térre kiálló tiltakozókra gondolt, vagy azokra, akik a Földművelési Minisztérium tetejére álltak ki, hogy előbbiek közé lőjenek. Beszédét „Hajrá Magyarország!” felkiáltással zárta, ami az igencsak kevés új ötletet felvonultató rendezvény méltó befejezése volt. Az ellenzéki vezetők vélhetően továbbra sem óhajtják vezetőnek Gyurcsányt, de a Blaha Lujza téri akciójuk alapján nincsenek tele ötletekkel, és lassan nekik is szembesülniük kell azzal, hogy hat év alatt sem tudtak nála különbet kitermelni a saját soraikból.