Akár mi is rendezhettük volna a 2024-es olimpiai játékokat, de a Momentumnak és a vele szövetkező balos...
A Karanténvlog hétről hétre igyekszik feltérképezni a baloldal leggerinctelenebb lépéseit, legnagyobb bakijait és görbe tükröt tart a...
Újabb elmélkedésbe kezdett Gyurcsány Ferenc, de most kivételesen nem azzal a gondolattal kelt, hogy valami butaságot állapítson...
Le a kalappal a Demokratikus Koalíció sajtóosztálya előtt, minden tiszteletünk Kálmán Olgáé. Nincs még egy párt, amely...
Bár a párt törzsszavazói kitartanak Gyurcsány Ferenc mellett, egy kérdésben már ők is látják a baloldal stratégiai...
Gyurcsány Ferenc nemrég a Telexnek adott videóinterjút, amelyben – a DK által készített interjúleirat szerint – többek...
“Két ellenzéki stratégia verseng most egymással. A Tisza stratégiája, hogy VAGY ő, VAGY semmi nem változik” –...
A DK első embere szerint ez is a gyűlöletkeltés miatt következett be és csak idő kérdése, hogy...
Kiábrándító érzés, amikor tudja az ember, hogy egy szép gesztusnak tűnő akció mögött mi lehet a valóság....
Az első nagy dollármédiumként indult 2013-ban, viszont az elmúlt években Sorosék helyett egyre inkább Brüsszel támogatja a...
Gyurcsány Ferenc már megint egy hosszú posztot írt arról, hogy milyen rossz rendszerben élünk, hogy az orbánizmustól...
Az emlékezetes “diszkóbaleset” után, most Gyurcsány Ferenctől csinált be Magyar Péter, ezért még arra is képes volt,...
Különös poszttal jelentkezett vasárnap Gyurcsány Ferenc, aki a héten egyszer már nekiment a 444-nek, amiért az állítása...
Lassan itt az uborkaszezon, de a Karantén azért most is talált bőven muníciót a zavaros posványban. Kezdésnek...
Tordai Bence nem akart tovább matrica lenni a Demokratikus Koalíció bukósisakján, ezért a választásokat követően sietve távozott...
Korábbi és mostani ellenzéki vezetőket tart felelősnek a négy fideszes kétharmadért Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke többek...
Ha valami nem sikerül, kend másra, ha hibáztál, akkor főleg, ha oroszlánrészed van a lebőgésben, akkor ordíts...
Gyurcsány Ferenc legújabb videójában azt bizonygatja, nem a DK és nem ő a felelős a sorozatos kétharmadokért,...
Mindig elkápráztat bennünket, hogy mennyire demokratikus, diktatúra ellenes módon működnek az ellenzéki pártok. Ennek a haladó és...
A baloldalról tudjuk, hogy a felelősséget sosem vállalják tetteikért. Bármilyen ígérgetést örömmel bedobnak a köztudatba, becsületről, együttérzésről,...
Mint ismert, néhány napja a 444 gúnyos véleménycikket közölt Gyurcsány a napokban megjelent interjújáról, amelyben annak hátterét magyarázza,...
Miután kívülről és belülről is kritikák érték Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció eddig örökösnek tűnő elnökét, Gyurcsány...
A baloldali Amerikai Népszava úgy érzi, hogy a 444 olyan alpári stílusban és olyan szavakat használva írt...
A magyar politikai történések manapság alacsony hőfokon zajlanak. Elmúlt egy választás, amit persze megnyertünk – imádom az...
A DK-ban a választási eredményeket követően két kérdést tettek fel – árulta el Gyurcsány Ferenc kifejtve: követtek-e...
Az európai parlamenti választásokkal őrségváltás történt a baloldalon, miután a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, valamint a...
A hagyományos baloldal megszűnt létezni Magyarországon. Nyilván, életjeleket még mutat, látványra megvan, de a valóság az, hogy...
„Kár lenne nagyon cizellálni a dolgot, mert egyszerűen is meg lehet fogalmazni: vereséget szenvedtünk a múlt hét...
Igen, tudom, erős a mezőny. És ez nem is egy indulatos, személyeskedő kirohanás az eggyel korábbi messiással,...
A Demokratikus Koalíció meghatározó tagjai, alapítói kezdik kritizálni az eddig „szent tehén” státusú, gyakorlatilag bírálhatatlannak, megkérdőjelezhetetlennek tartott...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a DK szándékosan el akarta csalni a főpolgármester-választást, de nem kell...
Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán reagált a budapesti érvénytelen szavazatok pénteki újraszámolásának hírére. A DK elnöke úgy fogalmazott,...
Elképesztően aljas, emberi ésszel szinte undorító körülmények uralkodtak és uralkodnak ma is az óbudai DK háza táján....
Megkésve bár, de megérkezett Gyurcsány Ferenc fogalmazása is Szentkirályi Alexandra visszalépése kapcsán. A DK szektavezére nem mindennapi...
Ma véget ért a színjáték – mondta egy péntek délelőtti sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK)...
“Gyurcsány úr, azt szeretném kérdezni, hogy akkor ugye Önök kormányoznak most a Városházán?” – tette fel a...
Már a Magyar Péterrel való 2026-os összefogásról beszélt Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A...
Egy magyar miniszterelnöknek egyetlen feladata van, mégpedig az, hogy jobb hétköznapi életet biztosítson a magyarok számára –...
Mandiner kiszúrta, hogy a Gyurcsány-párti politikus ezúttal balról kapott kritikát: hogy Simon György, a Szolidaritás és a...
A baloldal vezére azt állítja, hogy ők nem háborúpártiak. Jó lenne ezt az egyet elhinni neki, csak...
A Fidesz frakcióvezetője újabb bejegyzéssel jelentkezett szerdán a közösségi oldalán, amelyben kijelentette: aki Gyurcsányékra szavaz, az háborúpárti...
Ma a fővárosiak fizetik meg a “milliárdos Gyurcsány-számlát” – jelentette ki a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján....
Mikor az ember azt hinné, hogy nyugodt napja lesz, nem fut bele semmilyen balos sajtótájékoztatóba, nem kell...
A kommunista akkor is hazudik, ha kérdést tesz fel, ezt eddig is tudtuk. Az is világos volt,...
Exkluzív interjút készített a HVG hetilap Magyar Péterrel, aki az írásos változatban még szidta Gyurcsány Ferencet, majd...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS