Az a 40 év nem múlik el csendesen

Pedig ott a csúcson, ahol pénz, hatalom volt, ott egy szál valódi melós sem volt található, sem a Szovjetunióban, sem a későbbi kommunista országokban – így jelesül Magyarországon –, de el lehetett hitetni a társadalmi egyenlőséget, a szabadságot, a munkásosztály felszabadítását s a rózsás jövőt, a szocializmus és a kommunizmus építésével, amely elhozza majd a Kánaánt. Helyette jött a szegénység, a nyomor, miközben ott a csúcson, a kommunista pártközpontban ment a dőzsi-habzsi s lent a proletárnak, a munkásnak maradt a munka, a nélkülözés, a hó végére már senkinek sem maradt egy megtakarított fityingje sem.

A tőkések helyett jött az államkapitalizmus, ahol ugyanúgy kizsákmányolták az embereket, mint az imperializmus alatt. Miután bolsevista diktatúra lett, nem volt szabad választás, így valódi választó sem, csak emberanyag volt, amit terrorral lehetett kommunistává vagy hallgataggá gyúrni. Nos, a látszatra is adni kellett valamit, hogy közétek tartozunk, közületek jöttünk. Így lehetett például Rákosi Mátyás és Farkas Mihály kommunista pártmunkás – egy percet nem dolgoztak –, Péter Gábor, az ÁVH rettegett vezetője, szabósegéd, Kádár János irodagép-műszerész, Apró Antal szobafestő, Nezvál Ferenc,- az 1956 utáni megtorló igazságügy-miniszter – cipész, Biszku Béla lakatos és Marosán György péktanonc. A szakmájukban alig dolgoztak, de ezek voltak a porhintések a valódi munkásosztály, a parasztság számára, hogy: 

Pedig nem volt másról szó, hogy mindjárt a kommunizmus megszervezését, győzelemre juttatását egy szűk anarchista, marxista, bolsevista, szabadkőműves – nálunk galileista – értelmiségi csoport hozta létre, hogy erőszakosan magukhoz ragadják a hatalmat. Nekik a munkássághoz, a földből élő parasztsághoz nem volt semmi közük.

De mégiscsak eltelt Magyarországon negyven év a kommunista diktatúra alatt, aminek hatása nem tűnt el nyomtalanul: szétverték a hagyományos keresztény értékrendet, a volt tulajdonosoktól – nemcsak a gyárosoktól, földbirtokosoktól, hanem kis boltosoktól, kisiparosoktól, parasztoktól – elvették mindenüket, hogy azt átadják a kommunistákhoz átálló százezreknek, akikből lett az új uralkodó réteg. Önazonosságuk a magyarság iránt eltűnt. A nyilasok közül is sokan úgy gondolták, hogy az MKP-be (Magyar Kommunista Párt) belépni biztonságot és jövedelmezőséget jelent. A történészek ezt az átöltözések korának nevezték el. Közben a gyakorlatban betiltották a vallásszabadságot, üldözték a keresztényeket, lerombolták a polgári erkölcsöt. Az oktatásból kitépték a több mint ezer éves Magyarország valódi történelmét, a nemzeti hagyományokat, a gyökereket és szocialista-liberális, internacionalista oktatást-nevelést valósítottak meg.

S itt elérkeztünk a rendszerváltásig, 1989-ig. Azt hittük, hogy a kommunista diktatúra bedöntése meghozza a kívánt változást. Nem ez történt. A volt pártállami nomenklatúra nagy átöltözői várták, hogy új arcot váltsanak és ismét hatalomba kerüljenek. Sőt maguk generálták a változást, hogy az egyszer már államosított vagyont, most már végleg maguknak szerezzék meg. Ez volt a híres keleti rablóprivatizáció. Innen datálhatók az új milliárdosok, akik ezért nem dolgoztak meg, ugyanakkor folytatódott Magyarország kivéreztetése, eladósítása. A volt kommunista pártapparatcsikok ismét megúszták. Átöltöztek, tömegével léptek be a rendszerváltás pártjaiba – MDF, KDNP, FKGP, SZDP… –, hogy megfúrják, lejárassák a rendszerváltást. Kéz a kézben jártak az országot az átalakult MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) aktivistái, akik megkapták a direktívákat: 

A volt kommunista titkosszolgálati hálózat jól működött és máig működik. Médiájuk egészen 2010-ig többségben voltak, úgy 95 százalékos balliberális sajtófölény volt a jobboldali sajtóval szemben. Az éppen elég volt arra, hogy átmossák az agyakat, átverjék az embereket és háromszor visszaszavazzák az egykori komcsi-libsi, technokrata elnyomó uraikat – Horn Gyuláékat, Medgyessy Péteréket, Gyurcsány Ferencéket, Bajnai Gordonékat. Az MSZP, SZDSZ a két neomarxista, neoliberális párt 1994-1998. 2002-2010 között eladta a magyarok stratégiai ágazatait áron alul – Vízművek, Gázművek, Elektromos Művek, Mol, Malév...–, felvettek IMF kölcsönöket, a sok ezer milliárd euró eltűnt, nem az ország gazdaságába fektették, így hatalmuk 12 éve alatt sikerült a csőd felé vinni az országot: egy millión felül volt a munkanélküliség, nőtt a szegénység.

Nem volt véletlen, hogy 2010-ben a nemzeti oldal, a Fidesz-KDNP az országgyűlési választásokon kétharmaddal győzött és ezt megismételte még háromszor. Ötödszörre, 2026-ra azonban nem sikerült, sőt súlyos vereséget szenvedett. Nem sorolom, hogy az elmúlt tizenhat évben milyen jóléti rendszer épült ki az országban, ami megerősítette a középosztályt és akik a szegénységben éltek, eggyel feljebb jutottak, egyszóval az ország fejlődött. Úgy tűnt, hogy kisebb döccenőkkel minden olajozottan halad. Akkor miért szenvedett ekkora vereséget a nemzeti együttműködés pártja, miért pártoltak el a vidék, a falvak szavazói, a Fidesztől, amely köztudottan a legfőbb bázisa volt a pártnak és miért igazolták át egy eddig ismeretlen globalista párthoz, a Tiszához?

Több oka lehetett. Az egyik, hogy a Nemzeti Együttműködési Rendszer (NER) jogán újra megjelentek az átöltözők, a karrieristák, akik a végén belülről verték szét a Fidesz összetartó, népi-nemzeti szövetségét a kivagyiságukkal, a nepotizmusukkal, a mohóságukkal, szenvtelenségükkel. A nemzeti oldal valódi támogatóit, akik nem pénzért álltak a haza oldalán, akik évtizedekig szolgálták azt az ideológiát, amely a magyarság érdekeiért állt ki, azokat kiszorították a hatalomból, kikerültek a kedvezményezettek köréből, nem voltak kíváncsiak a véleményükre, másrészt az értelmiségnek egy jelentős részének figyelmeztető jelzéseit nem vették komolyan. Az oktatást, nevelést, a kultúrát a kormányzati hatalom elengedte – az SZDSZ-es liberális oktatás mételyezte a fiatalokat az elmúlt 36 évben –, amivel kikerült egy fontos réteg, több százezer fiatal a hazafias nevelésből. Pedig volt jó példa előttünk, amikor a Horthy-korszakban egy szétszakított országban, a legnagyobb hangsúlyt éppen az oktatásra és a kultúrára helyezték és annak megszervezését egy zseniális politikus kezébe adták, gróf Klebelsberg Kunóéba. A gazdasági fejlődés elengedhetetlen velejárója az erős identitás, ami feltételezi a magyar kultúra, a nevelés, az oktatás hatékonyságát.

A vereség okai közül azonban a legsúlyosabb, hogy a globalista, Bildelberg-csoport, a pénzügyi háttérhatalom szemet vetett Közép-Európa legjelentősebb államára, Magyarországra. Túl szuverén volt és patrióta. Orbán Viktor ismerte ezeket az erőket, és mindent elkövetett, hogy semlegesítse őket, de a külföldi magánpénzhatalom ereje mindent felülírt. Az USA olyan nagyköveteket küldött, akik egy kivétellel ellenségesek voltak a magyar konzervatív, nemzeti kormányzással szemben. A nagykövetek szervezték, pénzelték a hazai ellenzéki megmozdulásokat együttműködve a külföldről pénzelt civilszervezetekkel (NGO), akik nyíltan, a törvényesen megválasztott kormány megbuktatásáért dolgoztak. A tizenhat esztendő így telt el. Az Európai Unió zöldpárti, szocialista, néppárti többségi parlamentje, élén az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel, az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyen elnök asszonnyal mindent elkövettek – uniós források megvonása, jogállamiságunk megkérdőjelezése, lejárató kampányok, 1 millió euró napi büntetés pénz kifizetése –, hogy a magyar miniszterelnök adja fel a magyar érdekek védelmét és a többi között pénzzel, fegyverrel támogassa az ukrán háborút, engedje be hazánkba az illegális migránsokat és engedje szabadon a gender és lmbtq propagandát. A nyugati ,,demokráciák” sajtója és uniós politikusai végig hazudtak Orbán Viktorról, diktátornak nevezték, lefasisztázták, Putyinhoz, Hitlerhez hasonlították. Sok volt tehát az ellenség, az ellendrukker Európában, annál kevesebb a jó barát. Hiába támogatta Trump elnök óta az USA, az európai jobboldal és számos ázsiai ország a Fidesz patrióta politikáját, Magyarország küzdelmét a szuverenítás megtartásáért, ha a régi nomenklatúra hálózata, a labancok együttműködve a külföldi titkosszolgálatokkal – ukránok stb. – a Facebook, a Youtube ellenséges hozzáállásával, a belső árulókkal, átállókkal sikerült legyűrni egy víziókkal megáldott államférfit, Orbán Viktort. Ez nem szégyen, hanem szomorú.

És itt térnék vissza írásom címére: ,,Az a 40 év nem múlik el csendesen”. Mondhatni nyomtalanul. Igen, ismét megvezették, átverték a mi hiszékeny népünket, a fiatalokat, mint annyiszor 1945 óta. Elhitték a mocskolódásokat, az ígéreteket, és nem a valóságnak hittek, hanem egy messiásnak, akiről tudták, hogy percenként hazudik… Mégis! Az irigység, a butaság, az elvakultság, a kapzsiság győzött. Nem elég, ami eddig volt! – hajtógatták. Becsukott szemmel rohant három millió választó a bizonytalanba, a globalista, woke-ista világ karmaiba. Ott már nem számít, hogy magyar vagy-e, mit szeretnél, mi az országod érdeke, vagy szeretnéd-e , hogy a gyermeked normális, polgári, keresztény, hazafias nevelést kapjon. Akik persze nem fognak rosszul járni, azok a Fideszből, a kormány közeléből kiugrott újra öltözők, a coming out mesterei, nagy nyertesei, a hazaárulók. Nem értem, miért nem lehet ezeket idejében felismerni?