szdsz
Tiszásodik a szadeszos Kóka, aki bezáratná a kórházak felét
Kóka szerint a kórházak felét be kellene zárni.Egy újabb Magyar, aki az ukrajnai háborúért lelkesedik, így érthető, hogy TISZA-aktivistáknak tart előadást
Egy újabb Magyar áll ki az ukrajnai háború folytatása mellett. Magyar Péter - és az ő Tiszája - után Magyar Bálint, a rossz emlékezetű Szabad Demokratás Szövetségének kultuszminisztere is áttételesen követeli az ukrajnai háború folytatását. Magyar Bálint többek között a magyargyűlölő, „fogtündér” Guy Verhofstadt belga politikus társaságában 180 ezer katona Ukrajnában történő küldését sürgeti. Így már meg sem lepődünk, amikor kapjuk a hírt, az SZDSZ régi bástyájában, Pécsett háborúpárti Tiszásoknak tartott fejtágítót. Összenő, ami összetartozik.Retkes Attila, a politikai világítótorony (kis magyar politikatörténeti adalék a Momentum jelentőségéhez)
Nem, nem vagyok szarkasztikus, a legkevésbé sem szeretné bántani Retkes Attilát. De ki a #$!%/ az a Retkes Attila? – kérdezi bizonyára az olvasók jelentős többsége, akik nem követik szorosan a politika világának minden rezdülését. Retkes Attila a SZDSZ lámpalekapcsolója volt. A párt utolsó elnöke, 2009 és 2010 között.A magyar liberálisok árulása
Éppen harminc éve történt. A Szabad Demokraták Szövetsége végleg szakított az erős polgári ellenzék szerepével, a hatalomért inkább a komcsik pártjának ölelő karjaiba zuhant. Koalícióra lépett az abszolút többséget élvező Magyar Szocialista Párttal, a kádári MSZMP utódpártjával. Az SZDSZ ezzel mindent megtagadott, meghazudtolt amit magáról állított: kirívó kommunista ellenességét, a pártállam elleni (mű) harcait és a liberalizmust jellemző szabadelvűséget.A DK és az MSZP ráindítja a Karácsony által támogatott Baranyi Krisztinára Gegesy Ferencet
Ferencváros volt SZDSZ-es polgármesterét, Gegesy Ferencet indítja közös jelöltként az önkormányzati választáson a DK és az MSZP. Ezzel újabb pofont kapott Budapest hercege, Karácsony ugyanis korábban kijelentette, hogy Baranyi Krisztinát támogatja a kerületben.A 7+1 legkomolyabb antiszemita támadás Magyarországon (2. rész)
Az 1. részben láthattuk, hogy a nyugati antiszemitizmus, amely gyakorta a zsidók személyes fenyegetésével, testi inzultálásával, megverésével, nem egyszer akár meggyilkolásával jár, semmiség a magyarországi antiszemitizmus rettenetéhez képest. Idehaza már Soros elleni plakátok felragasztásáig fajult a helyzet, így nem csoda, ha a Fejlett Nyugati Világ (és az olyan kihelyezett csicskái, mint például Panyi Szabolcs) teljes döbbenettel szemlél minket. Talán csak illemből nem mondják, hogy idáig még a haláltáborokat felállító németek se merészkedtek, de, hogy így gondolják, az biztos. Sajnos az eddig felsorolt három, brutális antiszemita támadás nem a teljes lista, itt van még további öt vérfagyasztó agresszió.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A rendszerváltással csak a keleti fosztogatókat cseréltük nyugati fosztogatókra, a helyi rablók megmaradtak
Bő három évtized telt el a rendszerváltoztatás óta, és még mindig nem tudunk választ adni arra a kérdésre, hogy mi is történt pontosan az átmenet éveiben. Miért maradt el a katarzis? Miért élték túl a pártállami kapcsolatrendszerek sértetlenül a szocializmus bukását? Miért nem nyerhettük vissza egy pillanatra sem gazdasági szuverenitásunkat? Milyen erők uralták a hazánkat már akkor, amivel nem volt elég tudás, erő – de talán akarat sem – szembeszállni?Ajánljuk még
















