A nők teste, a miniszter döntése
Kormányozni, pláne a kormányzást újonnan átvenni nehéz dolog. Megmelegedni a bársonyszékben, átlátni a folyó ügyeket, számtalan fonalat felvenni, és közben elkezdeni teljesíteni az ígéreteket – mindez tényleg komoly erőfeszítés. Jól kell festeni a választók felé is, és ehhez óriási ajándék tud lenni egy olyan intézkedés, amely azonnal meghozható, látványos közérzetjavító, és nem kerül sokba – na, persze kormányzati szinten mindennek van pénzügyi vonzata. Kapitány István Shellt képviselő miniszter ügyesen felismerte ezt a lehetőséget a szabad szülészorvos-választásban, de Hegedűs Zsolt illetékes miniszter hamar szétkergette a rózsaszín felhőket.
Hiába a nőgyógyász–szülész szakterülete ez, a várandós nő nem beteg. Itt nem arról van szó, hogy ideális esetben bármikor fordul az ember az ügyelethez, ott jól képzett orvoshoz kerül. Ez nem minőségi kérdés, hanem bizalmi. A kismama számára egyértelműen az a legbiztonságosabb és legmegnyugtatóbb mód, ha egy orvos kilenc hónapon át végigkíséri őt, részletesen ismeri az állapotát, minden apróságról tud. A kismama számára különösen fontos, hogy olyan kezekben legyen a szülés során, ahol valószínűleg senkit sem ér majd meglepetés.
Ezért teljesen észszerű, hogy ugyanaz a szakember álljon készenlétben a szülésnél, aki végigkíséri a várandósságát.
Az Orbán-kormány az egészségügyi reform végén lógva hagyta ezt a sokakat nyugtalanító kérdést. Szó volt róla, hogy biztosítani kéne a szabad szülészorvos-választást, de aztán lekerült a napirendről. Így felejtették vagy szándékosan hagyták így – mindegy is, mert ez így nem jó.
Kapitány felcsillantotta a reményt, hogy az új kormány józanul látja a helyzetet, ezért is meglepő, hogy az újraalakított egészségügyi minisztérium vezetője egy ilyen elfuserált döntéssel kezdi a működését. Táncolni jobban tud.
A várandósság és a szülés kérdésében hadd döntsenek már a nők! Vagy ilyenkor valamiért nem érvényes, hogy az ő teste, az ő döntése? Az csak a magzatok meggyilkolásánál számít, de a rendes megszületésüknél nem? Hegedűs Zsolttól megoldás nem érkezik tehát a problémára, ehelyett ócska bullshiteléssel töltötte ki a neki megadatott teret. Olyan lózungokkal próbálta elütni a felvetést, hogy mindenki számára legyen hozzáférhető a rendes ellátás, méghozzá olyan minőségben, hogy ne legyen jelentősége a szabad orvosválasztásnak. Értjük, hogy a kormány politikája az, hogy mindenkinek minden legyen LYÓ, és senkinek semmi ne legyen RÓSZ, de ez azért így kevés lesz. Hegedűs elmondta, hogy minden érintettet meg kell hallgatni, lesznek mindenféle érdekfeszítő szakmai egyeztetések, összegezni kell a véleményeket, és aztán úgy kell kialakítani a kormány álláspontját.
Szépen hangzik, olvadoznak is tőle a tiszások, de aki hallott már politikust beszélni, az pontosan tudja, hogy ez a szöveg azt jelenti: nem fog változni semmi.
Ezzel a nagy társadalmi egyeztetéssel meg a mindenki odaadó meghallgatásával majd jól ellesznek 2030-ig. Igazi toxikus maszkulinitás úgy hagyni a nők kényelmetlen helyzetét, és közben még el is hülyíteni őket a „a drágám, én meghallgatlak, és törődöm veled” szemfényvesztéssel. Ennyit érnek tehát a csodaígéretek az élhető és emberséges Magyarországról: amit rögtön lehetne kezelni, abban is félretolják a lakossági igényt.
Az érzelmek tényekké változtak
A módszer persze egy darabig működik majd, hiszen a frusztrált, lelkileg szétesett, magányos, gyógyszerfüggő tömegek őszinteség helyett alapvetően szép szavakra, lelki babusgatásra vágynak. Belőlük végképp kiveszett az immunitás, hogy a politikusi mellébeszélés szépelgő mázát képesek legyenek lehántani.
Ők a tömegbázisa az új politikai korszaknak, miszerint mondjál érzelmileg megindítóakat, aztán ha elcsöppentek tőled az emberek, akkor azt csinálsz, amit akarsz!
Korábban gyakorlati előnyöket kellett ígérgetniük a politikusoknak: jobb megélhetést, több támogatást, biztonságot, munkavállalói jogokat. Ilyeneket ajánlottak azok a régi vágású pártok, amelyek mind elbuktak a mostani választáson. Ennek a korszaknak viszont vége. Az új politikai időszámításban már azt az érzelmi stabilitást, illetve annak illúzióját kell kínálnia a politikusnak, amelyet a választók egyre szélesebb tömegei nemcsak felnőttként nem élhetnek át, hanem már gyerekként sem kaptak meg a szüleik válása után.
Így aztán marad az, hogy nemcsak a gyengébb anyagi körülmények közt élő nők, hanem az orvost megfizetni képes középosztálybeliek sem választhatják meg, melyik orvosnál akarnak szülni. Ez kizárólag a gazdagok előjoga lesz, akiknek a magánszülészetre is futja. Milyen ismerős: a nélkülözés egyenlő elosztása az emberek közt, és egy szűk elit aranyélete. Nahát, megint szocializmust kapunk az újra kormányra került SZDSZ-től! A Fidesz-kormány hibái közé pedig felírhatjuk azt is, hogy az ismét súlyosbodó demográfiai válság közepette csak tologatta a problémát, nem oldotta meg. Így megint újraélhetjük a múltat ebben is.
