Pesti Srácok

Karigeri angolnázásának újabb dicső fejezete

Karigeri angolnázásának újabb dicső fejezete

Hogy is volt az a stadionozás? Mély undorral ejtették ki a szót Karácsony Gergelyék és a többi baloldali politikus. Ők ugyan sosem mennek be a Puskásba se, aztán ott ment a nagy mosolygás Karigeritől a magyar válogatott meccsén. Most a BL-döntő írja át a valóságot.

Nem szégyellős ez a gárda, azt már tudjuk. Karigeri eddig is imádta áldozatpózba vágni magát, a kellemetlen kérdésekre vagy nem válaszolt vagy szánalmasan terelt, a legjobban akkor járt, ha angolul tették fel neki a kérdést, mert azt úgysem értette. És mi történik most? Abban a fránya Puskás Arénában lesz a Bajnokok Ligája döntője. Skandalum, le vele, zárják be. Vagy mégsem ezt mondja most a főpolgármester? Mert azért a több tízezer külföldi szurkoló, aki itt költi el a pénzét, nem baj, hogy jön, meg van némi marketingértéke is, hogy az európai foci legnagyobb ünnepét, a Bajnokok Ligája döntőjét Budapesten rendezik. Pedig, ha rajtuk múlik, mertünk volna kicsik lenni.  Mégsem annyira undorító ez a foci, és akkorát változott a világ, hogy Karigeri még dekázott is egyet a hangulatvideójában. Most akkor nincs a 2019-es kampányban előadott stadionstop duma? Ne felejtsük, Karácsony a Puskás Aréna átadójára sem ment el, előre ki is jelentette, hogy ő oda be nem teszi a lábát. Aztán telt ház lett, aztán majdnem minden meccsen telt ház volt a Puskásban és az őszinteség bajnoka újból váltott. Már kinn láttuk Fekete-Győrrel a válogatott meccsen az Európa-bajnokságon. Nem számít. Ahogy az sem, hogy 2021-ben az atlétikai világbajnokság támogatását is visszavonta Budapest, jaj, a csúnya stadionok...

Karigeri tanítja az angolnákat mozogni.
Karigeri tanítja az angolnákat ügyesen mogozni, Fotó: Hatlaczki Balazs

Karigeri tanítja az angolnákat

Mondom, profi társaság ez, bár a budapesti baloldalnak mostanában igencsak leesett az álla, hiszen olyan mester érkezett a palettára Magyar Péter személyében, aki valóságérzékelési trükkökben, tagadásban és terelésben köröket ver Karácsonyékra. De azért több évtized megbízható munkája csak nem vész el ilyenkor. Bármelyik normális lelkületű ember önvizsgálatot tartana, de legalábbis nem pöffeszkedne nagy mellénnyel, de aki a stadionszidásból eljut oda, mintha magát a BL-döntőt is ő szervezte volna a saját kezével épített Puskás Arénába, azzal mit lehet csinálni?

Más tollával ékeskedni már önmagában szánalmas és alantas dolog, de aki csupán gúnyolta a sportfejlesztéseket, a stadionépítéseket, aztán úgy tesz, mintha ötletgazda lenne, annak nem lehet más a neve, mint Karácsony Gergely. Persze ez sem újdonság, de minden ilyen alkalommal felhorgad az ember, hogy hova lehet még süllyedni, hogyan lehet fapofával belenézni az emberek szemébe ilyen pálfordulások után, és még azt is elvárni, hogy tapsoljanak hozzá.

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.