Miért vesztettünk? – Magyar Királyi Államvasutak
Fotó: Lakatos Péter
Valamikor, nagyjából két évvel ezelőtt az IC-ék büféjében megszüntették a virslit és valami kolbászra cserélték. Miután én mindig virslit reggeliztem a vonaton, nagyon kiakadtam, nyilván a Lázárra, hiszen a helyettesítő termék nem csak drágább volt, hanem még ismeretlen is. Igaz később megkedveltem (három féle kolbász is van), de akkor is. Szóval a MÁV miatt van az egész.
Az meg különösen felháborító, hogy hétfő reggel, amikor én utazom, 10-ből 4 esetben nincs is virsli, illetve most már kolbász, mert a beles utasok a hétvégén felzabálják. Igaz a lepény is jó, a sonkás-sajtos és az szinte mindig van is, de akkor is. Mindezzel csak jelezni szeretném azokat a mély emberi érzéseimet, amelyek a MÁV-hoz fűznek.
Én már akkor tudtam, hogy a MÁV miatt fogunk veszteni!
Csalódottságomban még azon melegében, éhesen (mert amikor ez a virsli dolog kiderült, akkor éppen kolbász sem volt már) a vonaton megírtam az alábbi szöveget. Végül nem tettem ki, mert kis késéssel elkészült a lepényem, és jóllakottan az ember alapesetben pozitívabban látja a világot. De ki kellett volna, mert valamennyit, ha nem is mindent eltaláltam a 2026-os választások hangulati elemeiből. Az meg kit érdekel, hogy az országbérlet például jó a BKK-ra is, bagatell.
Íme az akkori szövegem:
Akkor most szólnék előre, hogy a magyarországi vasúti közlekedés által adott életérzés jelentős tényező lesz a 2026-os választásokon. Az emberek azt már feldolgozták, hogy aki sokat vonatozik, az azt igen olcsón teszi, most már a szolgáltatás minőségére koncentrálnának. Azért a vonatozással kapcsolatos élményeimet írom meg, mert heti rendszerességgel vonatozom, viszont gyakorlatilag évek óta nem buszoztam.
A hetvenes évek Magyarországán gyermekként edződtem hozzá a Magyar Királyi Államvasutak romjain létrejött Magyar Államvasutak által kínált utazási élményhez. Majd 1986-ban volt alkalmam a vasútnál dolgozni pár hónapig, ahol betanított villanyszerelőként ismerkedhettem a MÁV mindennapjaival és az alkoholizmus olyan dimenzióival, amelyet sem az egészségügyben, sem a katonaságnál, sem a mezőgazdaságban nem volt módom megtapasztalni. Nem tudok semmit a vasutasokról, a vasútról, de azért halvány pillanatfelvételnek jó.
Vár a vasút, vár a MÁV!
Emlékeim szerint még harmadosztályon is utaztam, "fapadoson" pedig azt 11 évvel a születésem előtt állítólag már megszüntették. De ahogy én a szocializmust ismerem, az ülések maradtak és többet kellett fizetni ugyanazért a kemény székért. Mindezzel csak arra akarok utalni, hogy utasként komoly tapasztalatokkal rendelkezem, láttam már egypár vonatot, és ennek következtében az elvárásaim sem olyan nagyok, mint mostanában az utastársaimnak.
A budapesti parkolási lehetőségek teljes ellehetetlenülése után áttértem a telekocsizásra, majd a covid után a vonatozásra, amely lehetőséget teremt, az intercityken főleg, az olvasásra és a laptopon történő munkavégzésre. Emlékeim szerint egész hosszú ideig fel sem tűnt, hogy vannak problémák. Én a pár perces késéseket nem tekintem tragédiának, a mellékhelyiségeket pedig a vonatokon az utazás első órájában szinte mindig összebarmolják, illetve a személyszállító vagonok mellékhelyiségének célszerű tervezése láthatólag megoldhatatlan feladat elé állította a mérnököket nálunk. A működő és feltöltött szappanadagoló és papírtörölköző tartó is a mélyűri utazások kényelmi funkciói közé számít láthatólag. Azzal is szembesülnöm kellett, hogy hogy egy darabig egyszer használatos, higiénikus, papír ülőkeborító lapokat is kihelyeztek, de olyan ostoba módon, hogy azokat a papírtörülköző tartó alá helyezték, egy peremre, ahonnan lerázódtak, a papírtörülközőért nyúló kezekről lecsepegő víztől undorítóvá és használhatatlanná váltak, de olyan is volt, hogy rövidlátó utasok papírtörölközőként használták el őket.
Ekkor szóltak, hogy kész a lepény. (Az én korosztályom imád a vonaton enni.) Mint látható a problémák egy részét azóta orvosolták, de az utazási élmény pszichológiája még kibeszélésre vár.
- Jelenleg tehát a következő okokból vonatozom, habár elég bonyolult helyen lakom és nem szükségszerűen ez az első választás. Ha autóval járnék nem tudnék dolgozni utazás közben, esetleg aludni, és az elmúlt bő tíz évben a parkolás szempontjából a rakpartról az Attila utcán át, a BAH csomóponton keresztül kiszorultam Kelenföldre. Na és persze a csúcsforgalom. Az Oszkárt (telekocsi) megcsapta a covid is, és az olcsó vasút konkurenciája, a múlthoz képest sokkal kevesebb utat hirdetnek meg.
De, aki az olcsósága és a kényelmi funkciói miatt vonatozik, iszonyúan igényes is ám. Nem szereti a tömeget, amit azok csinálnak, akik vele megegyező okokból döntöttek a vonat mellett. Sokakat felháborít, hogy a tíz kocsiból álló IC mellett 4-5 kocsinyit is gyalogolnia kell a sajátjáig. A 10-15 perc körüli átlagos késés (az én vonalamon) felháborítja. És Lázár János (az egyébként igen helyes felelősségvállalásával) nevet is adott ennek az indulatnak, mindenki rá haragszik, akinek bármiféle kellemetlen élménye van, beleértve azt is, hogy egy rakás osztálykiránduló gyerekkel kénytelen együtt utazni a másodosztályon.
És végül egy kis színes a politika világából. Úgy tudom, hogy az országbérlet bevezetése kapcsán azt elfelejtették közölni a MÁV szakemberei a politikusokkal, hogy a jelentős utaslétszám növekedés önmagában is késést eredményez, átírja a menetrendet, mert a sokkal több utas hosszabb idő alatt száll fel a vonatra. Ez ugye magától értetődő, de azért szakértői szint, hiszen az, hogy a menetrend eleve milyen utasforgalomra van kalibrálva, nem tartozik a hétköznapi tudások közé.
A késésekre aztán fel lehetett építeni egy hisztikampányt, nyilván az ezeregyediket, de ez a sikerességében azért az első tízben volt. A választó nem méltányos. Maradnia kellett volna az olcsó virslinek a büfékocsiban. És ma sem volt kolbász.
