Pesti Srácok

Gyurcsány, a szent ember végleg elköszönt: ő csak próbált sokat adni a hazájának, vagyonát nem gyarapította, és nem haragszik senkire

null

Hihetetlen jó lesz itt minden - mondja Gyurcsány Ferenc, aki szerint "Klára alkalmas ember. Kitűnő hazafi, kiváló elnöke lesz a DK-nak. Nagyszerű vezetője lehetne az országnak. Sok sikert kívánok neki!" Mi azonban nem egészen így gondoljuk, tudva, hogy az Apró-klán és Gyurcsány Ferenc mennyi bűnért felelős, amelyet a saját népük ellen követtek el. Bármilyen valós, vagy taktikai okokból vonult háttérbe Gyurcsány, ezt a (vélhetően nem utolsó) hazugságát sem hisszük el.

A végén még megsajnáljuk szegény Gyurcsányt, vagy mégsem? Pedig megpróbálja felmenteni magát, így amellett, hogy válófélben lévő feleségét méltatja, azért magát sem felejti ki.

Azért olyan vastagságú bőr van a szemkilövető arcán, hogy képes azt mondani, hogy sokat próbált adni a hazájának. Vajon mire gondolt? A kilőtt szemekre, az eladott nemzeti vagyonra, az emberek devizahitelekbe való belerángatásába vagy a többszörösére emelt rezsiárakra? Vagy esetleg a 2004-es kettős népszavazásra, amikor magyart a magyar ellent fordított? Egyébre sajnos nem emlékszünk, pozitív dolgokra semmiképpen sem. De Ferenc folytatja, ennyi még nem elég:

PestiSracok facebook image

Nekünk viszont az lenne a megtiszteltetés, ha a politikai bűnök elszámolásra kerülnének, ezt minden magyar ember megérdemelné, hogy lássa. Azt is megtudhattuk, hogy szerény, a garast élére állító, becsületes ember köszönt most el a politikától:

A szemlőhegyi villával, amit zsidó családtól rekviráltak, és a kommunizmusból átmentett vagyonnal mondjuk nem indult rosszul a család rendszerváltást követő története, ráadásul csak elévülés útján úsztak meg közokirathamisítási ügyet 2006-ban is. A sajnálat tehát jogos, szegény Feri ráadásul politikamentesen neveli Klárával közös gyermekeiket is, szóval, ez egy igazi mintacsalád, nincs mese. Együtt morzsoljuk tehát a könnycseppeket a zárógondolatnál:

Mi majd azt fogjuk megköszönni, ha méltó helyedre kerül Gyurcsány Ferenc és azt kapja, amit megérdemel. A többi csak mellébeszélés.