szemlőhegyi villa
Gyurcsány, a szent ember végleg elköszönt: ő csak próbált sokat adni a hazájának, vagyonát nem gyarapította, és nem haragszik senkire
Hihetetlen jó lesz itt minden - mondja Gyurcsány Ferenc, aki szerint "Klára alkalmas ember. Kitűnő hazafi, kiváló elnöke lesz a DK-nak. Nagyszerű vezetője lehetne az országnak. Sok sikert kívánok neki!" Mi azonban nem egészen így gondoljuk, tudva, hogy az Apró-klán és Gyurcsány Ferenc mennyi bűnért felelős, amelyet a saját népük ellen követtek el. Bármilyen valós, vagy taktikai okokból vonult háttérbe Gyurcsány, ezt a (vélhetően nem utolsó) hazugságát sem hisszük el. Gyurcsány saját aszkéta életéről tartott gyanúsan kásás előadást, majd elküldte a "rákba" a Fideszt – Karanténvlog
A heti Karanténvlogban újra megvillant Feri, aki a régi idők legfurkóbb szintjét hozta egyik új videójában, de előtte azért szóba került a múlt vasárnapi időközi választás, ahol a Tisza Párt nem mert elindulni, Magyar Péter azonban nagy szájjal kudarcról hadovált a Fidesz 64 százalékos eredményét követően. A rajongók keménymagja azonban tovább fújja a mantrát, bármit is mond a zsebmessiás, ők kitartanak és a fűre is azt mondják, hogy kék, ha kell. Gyurcsány elvtárs azonban sokkal nagyobbat villant ismét, furcsán támaszkodva osztotta az észt a luxusról, majd szerényen hozzátette, hogy ő mindig is puritán volt. Igaz, a zsidóktól rekvirált szemlőhegyi villa és a szolidan érkező milliárdok, elévült korrupciós ügyek nyilván az aszkétaságot mutatják számunkra. Gyurcsány azonban felhergelte magát az önigazolás közben és végül egyre nehezebben ejtette ki a szavakat, kicsit azokra a feltöltött videókra emlékeztetett a performansza, amit öntudatlan részegek ámokfutásáról szoktak feltölteni. Különösen nehéznek bizonyult a T Ü R K M E N I S Z T Á N szó kimondása, a végén pedig még a cigány átkok is előkerültek, amikor ez az intelligens államférfi a rákba küldte el a Fideszt. Nézzétek most is a Karantént! Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.