devizahitelek
A lengyelek történelmük legnagyobb devizahitel felvételére készülnek
Idén már kétszer is végrehajtottak jelentős kötvényeladást a lengyelek, ez azonban nem elég, a varsói vezetés újabb lépésre készül: történetük legnagyobb devizahitel-felvételére.A végrehajtó-maffia még a börtönrácsok mögül is tovább szedi áldozatait
Amikor a szerkesztőségünk tudomást szerzett az elmúlt napokban B. Sándor kálváriájáról, magunk is megdöbbenéssel fogadtuk, hogy a múlt homályába veszni látszó, a devizahitelek örvén elszabadult végrehajtó-maffia továbbra is változatlan gátlástalansággal tevékenykedik hazánkban.Fidesz: Politikai akcióhoz akarja felhasználni az ellenzék a devizahiteleseket
A Fidesz-KDNP és a kormány nem vesz részt az ellenzéki pártok által kezdeményezett parlamenti ülésen – közölte a nagyobbik kormánypárt frakciójának sajtóosztálya.Szavakban ismét fontos a szociknak a szolidaritás
Szolidaritási alapot hozott létre az MSZP - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője hétfőn az MTI-vel. Tóth Bertalan az országos elnökség ülése után közölte: az alapba az országgyűlési képviselők megemelt bérük tíz százalékán felül további kétszázezer forintot fizetnek be havonta.Két napig sem bírta ülősztrájkját Varga-Damm Andrea
Varga-Damm Andrea eddig bírta pénteken délután megkezdett ülősztrájkját az Országház vörös szőnyegén. Vasárnap délelőtt bejelentette, hogy befejezte akcióját. A Jobbikos képviselő sértettségében ült a miniszterelnök küszöbére, mivel Orbán Viktor nem válaszolt kellő gyorsasággal az általa benyújtott kérdésre. A képviselő asszony arról lemaradt, hogy sztrájkja - amit éhségsztrájknak nem lehet nevezni, ugyanis enni és inni vitt magával - okafogyottá vált, ugyanis az EMMI szociális ágazatért felelős államtitkársága közölte, hogy párbeszédet kezdeményeznek az ápolási díjról és még az ősszel elkészül az intézkedési csomag is, ami rendezi a beteg hozzátartozójukat otthon ápolók ügyét."Helyes döntés volt a devizahitelek forintosítása"
A magyar családok és Magyarország védve van a devizaspekulációtól - mondta Varga Mihály az MTI-nek a Joint Venture Szövetség üzleti ebédje után Budapesten.A Kúria elnöke szerint őszig helyreállhat a bizalom az Országos Bírói Tanácsban
Darák Péter szerint a mostani helyzet a póttagok kora őszi megválasztásával rendeződhet. A Kúria elnöke arról is beszélt, hogy a bíróságok működéséről sok téves információ jelent meg. Arra a kérdésre pedig, hogy veszélyben érzik-e az igazságszolgáltatást és a bírói függetlenséget a változások miatt, azt válaszolta: a közigazgatási felsőbíróságok felállításával kapcsolatban „ilyen aggályok alappal nem fogalmazhatók meg”.Ajánljuk még