Pesti Srácok

Szavakban ismét fontos a szociknak a szolidaritás

Szavakban ismét fontos a szociknak a szolidaritás

Szolidaritási alapot hozott létre az MSZP - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője hétfőn az MTI-vel. Tóth Bertalan az országos elnökség ülése után közölte: az alapba az országgyűlési képviselők megemelt bérük tíz százalékán felül további kétszázezer forintot fizetnek be havonta.

Az MSZP alapszabálya szerint ugyanis a párt parlamenti képviselőinek az ebből a tisztségükből származó jövedelmük tíz százalékát be kell fizetniük a pártkasszába - emlékeztetett. A pártelnök-frakcióvezető közölte, évente kétszer pályázatot írnak ki különböző társadalmi célok támogatására, először októberben. Az elnökség és a frakció közösen dönt az összeg felhasználásáról - tette hozzá.

Számításaik szerint havonta hárommillió forint folyik be az alapba - mondta. Beszámolt arról, hogy az elnökség megerősítette a parlamenti frakció azon szándékát, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a devizahitelesek problémáinak megoldására, a többi között kezdeményezik a kilakoltatások azonnali felfüggesztését. Hozzátette: az ülésről most indul az egyeztetés a frakciókkal, a Jobbiknak is van a devizahitelesekkel kapcsolatban javaslata és az LMP is jelezte támogatási szándékát.

Tóth Bertalan azt mondta, biztos benne, hogy a rendkívüli ülés összehívásához szükséges ötven aláírás összejön, így a parlamenti ülést augusztus második felében megtarthatják. Elmondta, az elnökség biztonságpolitikai ügyvivőnek nevezte ki Harangozó Tamást. Ő lesz a felelőse annak, hogy az MSZP álláspontja egységesen jelenjen meg a nyilvánosság előtt biztonságpolitikai és migrációs ügyekben - magyarázta.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.