A magyar kormány üdvözli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) döntését, miszerint nem kívánnak önállóan elindulni a december 11-i romániai parlamenti választásokon, ezzel is segítve a magyarság esélyeit – mondta a nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Potápi Árpád János kifejtette: az EMNP elnökségével való hétfői találkozón tájékoztatást kapott arról, hogy a párt a két héttel ezelőtti ülésén úgy döntött, a december 11-i romániai parlamenti választáson nem indul, nem állít jelöltet. Ezzel is segítve a magyar-magyar összefogást, és növelve a magyarság esélyeit a választásokon. A kormány részéről üdvözölte és megköszönte a döntést, amely – mint mondta – nyilvánvalóan nehéz lépés volt. Potápi Árpád János úgy fogalmazott: büszkék lehetnek az érintettek az elért eredményekre, és köszönetét fejezte ki azért, hogy a honosítás területén és egyéb ügyekben kiálltak az erdélyi magyarság mellett.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a döntéssel összefüggésben hangsúlyozta: továbbra is az autonómiáért való harcot tartják a legfontosabbnak, ezért azokat a jelölteket támogatják, akik hithű autonómiaharcosok a kampányidőszakon kívül is. Azt is támogatják, hogy Romániát a történelmi régiók alapján újra kell szervezni – mondta. Az elnök kitért arra is: természetesnek tartják, hogy a magyar kormány partnerként tekint más erdélyi magyar pártokra és más Kárpát-medencei pártokra, úgy gondolják, a kapcsolatokat az “is-is” és nem a “vagy-vagy” elve kell, hogy jellemezze. Ennek tudatában az a politikai közösség, amelynek szószólói, partneri kapcsolatban továbbra is szövetségesként tekint a kormányra és a miniszterelnökre – mondta.
Potápi Árpád János kitért a marosvásárhelyi eseményekre is, a Római Katolikus Gimnáziumban történtekre. A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtök este őrizetbe vette Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelőt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt. Az ügyészség ugyanakkor 60 napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsolt-Józsefet, a gimnázium igazgatóját. Az államtitkár a magyar kormány szolidaritásáról biztosította Tamási Zsolt-József iskolaigazgatót, és jelezte: támogatják Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelőt is. A román kormány évek óta olyan helyzetbe hoz magyar politikusokat, közéleti vezetőket, intézményvezetőket, aminek célja nem más, mint a közéletből való eltávolítás, a szerepvállalástól való elriasztás. Ez az erdélyi magyarság rovására megy – rögzítette, hozzátéve: a szándékosságot látják, s a folyamatokat a leghatározottabban elítélik.
Szilágyi Zsolt azt mondta: az EMNP nemzetmegtartó erőként tekint a történelmi egyházakra, és a felekezeti oktatás teljes körű helyreállítása alapjogi kérdés. Ez a mostani ügy is azt mutatja, hogy a vagyon-visszaszolgáltatás nagyon komoly hiányosságokkal bír Romániában, és nemcsak Marosvásárhelyen, hanem másutt sem számíthatnak az állam jóhiszemű hozzáállására – mondta. Most is arról van szó, hogy adminisztratív okokra hivatkozva indokolatlanul keményen járnak el a vizsgálati szervek. Kijelentette: elvi álláspontjuk, hogy nincs helye a korrupciónak, de korrupcióra hivatkozva senkit se üldözzenek azért, mert magyar, ugyanakkor azért, mert magyar valaki, még nem biztos, hogy ártatlan. A mostani ügyben ugyanakkor nincs szó korrupcióról, mindenben kiállnak az iskola mellett, diszkriminációról van szó, amit nem lehet megengedni – mondta az erdélyi magyar politikus.
Forrás: MTI
Fotó: anziksz.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS