Török ellenzéki csoportok sora tiltakozott szombaton Isztambulban az ellen, hogy a török belügyminisztérium terrorizmussal kapcsolatos vádakkal betiltotta 370 civil szerveződés, köztük szakmai szervezetek, nőjogi és gyermekjogi csoportok működését.
Az AP amerikai hírügynökség isztambuli jelentése szerint az érintett szervezetek péntek este értesültek a kormány döntéséről, amikor rendőrségi razziák keretében bezárták irodáikat és elvitték nyilvántartásaikat.
A belügyminisztérium annyit közölt, hogy közülük 153-at a Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózathoz (FETÖ), 190-et a szakadár Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK), nyolcat az Iszlám Állam terrorszervezethez, 19-et pedig a szélsőbaloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) szervezetéhez fűződő állítólagos kapcsolataik miatt tiltottak be.
A baloldali Népi Jogi Iroda jogászai pénteken ellenálltak a rendőri intézkedésnek, így az ő irodájuk ajtaját kommandósok törték be, akik aztán ki is ürítették a helyiségeket, négy jogászt pedig előállítottak. Őket szombaton reggel szabadon engedték.
Az előbbi szervezettel együttműködő Haladó Jogászok Szövetségét szintén betiltották. Főtitkáruk, Nergis Aslan szerint a kormány semmiféle magyarázatot nem adott a megszüntetésükre.
Súlyos elnyomás nehezedik mindenféle ellenzéki szervezetre, szövetségre vagy bármilyen más csoportra. Már számítottunk erre a lépésre.
– mondta Aslan.
Törökország a hazai ellenzéki csoportok és támogatóik, valamint az Európai Unió kritikájának össztüzébe került amiatt, hogy a július 15-i sikertelen puccskísérlet nyomán bevezetett rendkívüli állapot keretében mindenféle másként gondolkodó hangot megpróbál elnémítani. Közel 37 ezer embert tartóztattak le, több mint százezret bocsátottak el vagy függesztettek fel kormányzati állásokból, továbbá 170 médium, valamint üzleti vállalkozások és szövetségek tucatjai kerültek betiltásra.
Bírálók szerint a tisztogatásokat, amelyeket eredetileg azzal indokoltak, hogy fel kell számolni a puccskísérlet megszervezésével vádolt gülenista hálózatot, azóta kiterjesztették a kormány más ellenfeleire is, köztük kurdbarát és baloldali személyiségekre.
Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes szombaton azzal vette védelmébe a civil szervezetek felszámolását, hogy Törökországnak megfelelő lépéseket kell tennie a több irányból érkező terrorfenyegetéssel szemben.
Igen, egy rendkívüli állapot időszakát éljük, de csak azt tesszük, amit annak jogi keretei lehetővé tesznek
– fejtegette Kurtulmus, azt hangoztatva, hogy ha hibát követnének el, azt később ki fogják igazítani.
A németországi Kölnben szombaton 20 ezren vonultak fel Recep Tayyip Erdogan török elnök és kormányának a másként gondolkodókkal szembeni leszámolása ellen tüntetve.
MTI/fotó: telegraph.co.uk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS