Kiszivárgott információk szerint a brit kormánynak nincs összefogott terve a Brexit, vagyis az EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat irányítására, és több tízezer fővel kellene bővítenie a közalkalmazotti gárdát a Brexit jelentette pótlólagos munka elvégzésére. A kormány cáfolta az értesülést.
A The Times című konzervatív brit napilap egy meg nem nevezett tanácsadó átiratát idézte kedden. A memorandumban – amelyet a lap szerint a tanácsadó a kormány tevékenységét szervező és segítő kabinetiroda számára készített – az áll, hogy a minisztériumok jelenleg ötszáznál is több, a Brexit-folyamathoz valamilyen módon köthető cselekvési terven dolgoznak, és e munkateher elvégzéséhez 30 ezer új alkalmazottra lenne szükség a kormányzati szektorban.
A The Times által látott dokumentum szerint jelenleg nincs egységes tárgyalási stratégia, a kormányon belül megosztottság tapasztalható, és akár további hat hónapba is beletelhet, mire a kabinet egyezségre jut a legfontosabb feladatokról.
A kormány nevében elsőként reagáló közlekedési miniszter, Chris Grayling – a kormányzó Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb vezető tisztviselője – a BBC rádiónak kedden kijelentette: fogalma sincs arról, hogy a The Times cikkében idézett memorandum honnan ered, neki teljesen más tapasztalatai vannak a Brexittel kapcsolatos kormányzati munkáról, és a laphoz eljutott átirat nem kormányzati dokumentum.
Grayling elvetetette azt is, hogy 30 ezer új kormányzati alkalmazottra lenne szükség a Brexit-folyamat lebonyolításához, mondván: nem tudja elképzelni, hogy milyen feladat juthatna ennyi embernek a kilépési folyamatban.
A BBC idéz egy név nélkül nyilatkozó kormányzati illetékest is, aki szerint a dokumentum egy “megbízásra jelentkező tanácsadó cég be nem kért munkaanyaga”.
A brit EU-tagságról a kormány által kezdeményezett, idén június 23-án megtartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.
A jelenleg érvényes tervek alapján London 2017 márciusának végéig aktiválni kívánja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét. Ez a cikkely szabályozza – és aktiválása hivatalosan elindítja – Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.
MTI Fotó: hrportal.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS