Júliusra napolta a romagyilkosságok büntetőperét ma Budapest Környéki Törvényszék. A július 24-ére kitűzött tárgyaláson várhatóan a vádlottak utolsó szó jogán elhangzó védekezésével folytatódik az eljárás, azt követően hirdethetnek majd elsőfokú ítéletet.
A négy vádlottnak augusztusban a törvény erejénél fogva megszűnik a négy éve tartó előzetes letartóztatása, ha addig nem születik meg az elsőfokú döntés. A mai tárgyaláson Kiss István másodrendű vádlott a saját védelmében órákon át sorolta a vád szerinte egyoldalú, megalapozatlan állításait, illetve vádlott-társa, Csontos István terhelő vallomásának szerinte valótlan részeit. Pető Zsolt harmadrendű vádlott néhány mondatos felszólalásában arra kérte a bíróságot, hogy ne kövesse el az ügyészség hibáit és csak törvényes bizonyítékokra alapítsa döntését.
Az ügyészség korábban vádbeszédében Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlott esetében tényleges életfogytiglant, Csontos István negyedrendű vádlottra határozott időtartamú fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a 2008-2009-ben elkövetett, hat halálos áldozatot követelő fegyveres támadások miatt. A védők ugyanakkor jóval enyhébb büntetéseket tartanának indokoltnak, mert szerintük nem bizonyított, hogy az élet elleni cselekményeket védenceik követték el, és ezt a vádlottak is egybehangzóan tagadják.
Szöveg: MTI
Fotó: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS