Románia kitiltaná a magyar nagykövetet és visszahívná külképviseletét Budapestről, Orbán Viktornak pedig azt üzenték, hogy “ne provokálj, mert nekünk is van tűréshatárunk”. Mindezt válaszlépésnek szánják, mivel a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter “ez a magyar politikai szélsőségesség szoknyája alól kibújt kalandor utasítást adott, hogy egyetlen magyar diplomata se vegyen részt a Románia nemzeti ünnepének tiszteletére tartott rendezvényeken.”
Traian Basescu volt elnök pénteken, a Facebook-oldalán tette közzé azt a bejegyzést, amiben gyakorlatilag megfenyegette a magyarokat. Mint írta: “Isten óvjon titeket”. Hozzátette: “Románia határa a Tiszáig tart”, egyébként pedig “nincs kisebbségi komplexusunk Magyarországgal szemben. “
Orbán Viktor ne akarja, hogy a román hadsereg ismét bevonuljon Budapestre, Szijjártó Péter pedig egy politikai prostituált
„Orbán Viktor barátom, mi nem akarjuk Budapestet még egyszer meglátogatni, ahogy azt tettük az elmúlt száz év folyamán a ti beleegyezésetek nélkül. De ne provokálj, mert nekünk is van tűréshatárunk. Nem agresszív hangnemben mondom ezt, csak azt akarom, hogy Budapesten is megértsék, nekünk nincsen kisebbségi komplexusunk Magyarországgal szemben.
Felbátorítva azáltal, hogy Donald Trump figyelemre méltatta Orbán Viktort, a magyar külügyminiszter, a gyámoltalan Syjjarto Peter, ez a magyar politikai szélsőségesség szoknyája alól kibújt kalandor utasítást adott, hogy egyetlen magyar diplomata se vegyen részt a Románia nemzeti ünnepének tiszteletére tartott rendezvényeken, mivel idézem »magyar embernek nincs mit ünnepelni december elseje alkalmából«.
Hosszasan sorolhatnám, hogy a Romániában élő magyarok miért ne lehetnének legalább annyira büszkék mint a románok december elseje alkalmából. De a legkielégítőbb ok erre az, hogy szemben Magyarországgal, a Romániában élő magyaroknak az elmúlt 26 évben egy nemzetközileg és hazailag is tisztelt román vezetésben volt részük, amely elkötelezte magát a NATO és az EU mellett. Ezeket az értékeket Budapest mellékesnek, jelentéktelennek tartja már jó pár éve.
Figyelembe véve a magyar külügyminiszter, Syjjarto Peter eleddig soha nem tapasztalt módon sértő magatartását, az egyedüli válaszlépés Románia számára, hogy kitiltsa területéről a magyar nagykövetet, és visszahívja külképviseletét Budapestről. Enélkül ezek a politikai kalandorok nem értik meg, hogy Románia határa a Tiszáig tart.
Isten óvjon titeket, budapesti politikai demagóg politikusok, hogy erre emlékeztessünk.”
Fordítás: itthon.ma
PS/Itthon.ma Fotó:nasul.tv
Facebook
Twitter
YouTube
RSS