Áder János csak egy ciklusra vállalta a köztársasági elnökséget, és amikor jövő tavasszal lejár a mandátuma, távozni készül pozíciójából, értesült az atv.hu az ügyre rálátó forrásoktól. A köztársasági elnöki poszt várományosa az Atv szerint nem más, mint Balog Zoltán emberminiszter.
„Hivatalosan nem, de lényegében eldőlt, hogy Balog Zoltán lehet Áder János utóda az államfői székben”
– idéz az Atv egy magas rangú, de meg nem nevezett kormányzati politikust.
A Sándor Palotából az atv.hu-hoz eljutott „jelzések” szerint Áder János úgy készül, hogy 2017 májusa után, ha lejár a ciklusa, már nem lesz köztársasági elnök. Öt évvel ezelőtt, amikor elvállalta a felkérést, azt mondta Orbán Viktornak, csak egy ciklusra készül. Az azóta eltelt időben néhányszor elbizonytalanodott, most mégis nagyon úgy tűnik, hogy jövő tavasszal távozik. Az atv.hu értesülése szerint a miniszterelnök a közelmúltban találkozott Áder Jánossal a Sándor Palotában, és minden bizonnyal szóba került közöttük a jövő májusi államfőválasztás is. A miniszterelnök – legalábbis hozzá közelállók így tudják – hosszú ideig kifejezetten szerette volna, hogy Áder János 2017-ben se hagyja el a Várat, annak ellenére se, hogy „a közöttük lévő feltétlen bizalmon alapuló kapcsolat már nem volt a régi”.
„Áder kétségkívül kritikusabb elődjénél, a plágiumbotrányba belebukott Schmitt Pálnál, számos törvényt visszaküldött a parlamentnek, az október 2-i Orbán Viktor által történelminek nevezett népszavazás előtt pedig a közszolgálati televízió műsorában egyszerűen nem volt hajlandó a kormánykommunikációs, a referendumon való részvételre mozgósító tételmondatokat kimondani.”
Ehelyett az újkori népvándorlás kapcsán arról beszélt, hogy a Földön rendelkezésre álló vízkészletnek mindössze bizonyos százaléka édes víz, a sivatagosodás egyre komolyabb problémát jelent, ezért is lehet 10 milliók Afrikából való elvándorlására, azaz bevándorlására számítani.
„Komoly fordulat kellene ahhoz, hogy Áder János elvállaljon egy következő ciklust, és úgy tűnik, ezt már sem ő, sem a miniszterelnök nem forszírozza”
– mondta az atv.hu-nak egy, az államfőkeresésre rálátó forrás.
Forrás: atv.hu, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS