Tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 1998-ban brutálisan meggyilkolt egy helybeli taxisofőrt.
A bíróság a vádlottat, akit több mint tizenhat évvel az eset után fogtak el, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. A táblabíróság döntésével jelentősen enyhítette a most negyvenéves Tóth Rolandra első fokon kiszabott életfogytig tartó büntetést. A Szegedi Törvényszék a férfira az elkövetéskor hatályos jogszabályok alapján legsúlyosabb – a feltételes szabadságot harminc évet követően lehetővé tevő – büntetést szabta ki. A jogerős döntés alapján a vádlott a 14 éves fegyházbüntetés négyötödének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
„Miért nem halsz már meg?”
A vádlott 1998. szeptember 15-én az akkor még fiatalkorú barátnőjével érkezett Szegedre, hogy továbbmenjenek a férfi szüleihez, akikről annyit tudtak, hogy Domaszék mellett egy tanyán élnek. De már túl késő volt, így csak taxival folytathatták volna útjukat, amire viszont a vádlottnak nem volt elég pénze. A férfi elhatározta, hogy akár a sofőr élete árán is megszerzi a taxis pénzét, miután őket Domaszékre vitte. A férfi megalkudott a későbbi sértettel a tarifáról, és elindultak a Szeged melletti faluba. A lány elöl, a sofőr mellett, a vádlott hátul ült. A község mellett letértek egy földútra, ahol a férfi elővett egy kalapácsot és azzal fejen ütötte a sofőrt, aki védekezni próbált. A vádlott folytatta a taxis bántalmazását, majd kihúzta a sértettet a gépkocsi elé, és ott tovább ütötte, közben leköpte, szidalmazta és azt kérdezte:
“Miért nem halsz már meg?”.
Az ütlegelést egészen addig folytatta, amíg a férfi életjeleket mutatott. A szakértői vélemény szerint a sértett fejét legalább 22 – de feltehetően jóval több – ütés érte, a vádlott három testhelyzetben is bántalmazta áldozatát, lényegében összetörte a koponyáját. A férfi „kivégzése” után a gyilkos átkutatta a taxis ruházatát, magához vette az aznapi bevételt – mintegy négyezer forintot – és a sértett mobiltelefonját, majd a holttestet elrejtette a kukoricásba. A maradványokat több héttel később aratók találták meg. A vádlott és barátnője beült a taxiba és elhajtott, egészen Bonyhádig jutottak, ahol az autóból kifogyott a benzin. Ezután busszal Budapestre mentek, ahol a mobiltelefon eldobását követően a pénzt elköltötték. A lány nem tudott arról, hogy a vádlott bűncselekményt tervez, abban nem is vett részt. Hosszú éveken át tartó együttélés után, azután tett vallomást tavaly a rendőrségen, hogy a vádlott többször bántalmazta, és megfenyegette. A nyomozási bíró ezután bocsátott ki európai elfogatóparancsot a férfit ellen, akit tavaly április 23-án vettek őrizetbe Németországban. A vádlott – akit két, csuklyát viselő fegyőr vezetett elő a tárgyalásra – az utolsó szó jogán beismerte, hogy háromszor megütötte a taxist, de azt állította, nem volt szándéka megölni a férfit. Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a bíróság, hogy a bűncselekmény óta hosszú idő telt el. Az elkövetéskor – az akkori jogszabályoknak megfelelően – jóval enyhébb volt a bírói gyakorlat is, így a táblabíróság aránytalannak látta az életfogytiglani büntetést.
Forrás: MTI, fotó: Karnok Csaba/Délmagyar
Facebook
Twitter
YouTube
RSS