Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) megyei irodáinak megszüntetéséről döntött a szervezet közgyűlése szerdán Budapesten. Az egyhangúlag elfogadott előterjesztés értelmében az irodahálózatot december 31-ével felszámolják.
Makai István (Roma Polgári Tömörülés) az ülésen örömének adott hangot amiatt, hogy az ORÖ meg kívánja szüntetni az irodáit és így az azokat vezető képviselők 450 ezer forintos javadalmazása is megszűnik.
Ugyanakkor szerinte az ORÖ-nek ezt már sokkal korábban meg kellett volna tennie. Megjegyezte, a fővárosi kormányhivatal törvénytelennek ítélte az irodák létrehozását, és a rendőrség “erőteljesen nyomoz az ügyben”. Balogh János (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma), az ORÖ elnöke visszautasította a vádakat, hiszen – mint mondta – nem tudnak arról, hogy bármilyen rendőrségi eljárás folyna az ORÖ-vel szemben. Vajda László (Lungo Drom) közölte: 19 megyei iroda megszüntetéséről beszélnek, miközben szerinte országosan mintegy 40 ilyen lehet. Tudomása szerint számos megyei iroda nem működött, de az azért járó javadalmazást megkapták képviselők. A döntéssel most 19 megyét büntetnek – jelentette ki Vajda László. Dógi János (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma) az ülésen azt mondta, hogy az általánosítás miatt a tisztességesen működő megyei irodákat is bezárják. Közölte, képviselőként a Békés megyei irodát működteti, és visszautasította, hogy ott ne folyt volna érdemi tevékenység. Megjegyezte azt is, hogy a 450 ezer forintos javadalmazásból a levonások után mintegy 200 ezer forintot tarthat meg a képviselő. A bekiabálásoktól sem mentes ülésen a testület a szervezeti és működési szabályzat módosításával döntött új bizottsági rendszer felállításáról és négy tanácsnoki tisztség létrehozásáról is.
PS/MTI, fotó:híradó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS