![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/12/Petárda-5-HPGY-1000x600.jpg)
Bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire szilveszter előtt a rendőrség, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a mentőszolgálat képviselői kedden, Budapesten. Az év utolsó napján átlagosan 40-50 olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet valamilyen pirotechnikai eszköz okozott.
A sajtótájékoztatón az érintett szervezetek, saját szakterületük szerint hívták fel a figyelmet a különböző pirotechnikai eszközök használatának szabályozására és adtak tűzmegelőzési tájékoztatást egy konténertűz-bemutató kíséretében.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/12/Petárda-3-HPGY.jpg)
A próbabábúnak nem fáj; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Povázsai Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti főosztálya rendészeti osztályának vezetője a tűzijátékok év végi vásárlásának és felhasználásának jogi hátterét ismertette. Kiemelte a pirotechnikai eszközök kategóriánként eltérő korhatárhoz kötött vásárolhatóságát, a felhasználási időszakot, valamint a tárolásukra vonatkozó szabályokat.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/12/Petárda-1-HPGY.jpg)
Ne váljon senki égési sérülés áldozatává; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Huszák András, a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat készenléti osztályának vezetője elmondta, tájékoztatásukkal azt szeretnék, elérni, hogy szilveszterkor ne váljon senki lakástűz, égési sérülés áldozatává. Ezek a sok esetben súlyos balesetek odafigyeléssel és a jogszabályok betartásával elkerülhetők.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/12/Petárda-2-HPGY.jpg)
Szilveszter táján megszaporodik a mentők és a tűzoltók munkája; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Az Országos Mentőszolgálat megerősített szolgálattal készül a szilveszterre, mivel ilyenkor a segélyhívások, a mentési feladatok száma – különösen a fővárosban és a nagyvárosokban – jelentősen megnő – mondta el Győrfi Pál kommunikációs és pr igazgató. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nagy mennyiségű alkoholos ital fogyasztása hideg időben különösen veszélyes lehet, mivel az alkohol megbéníthatja a szervezet hőszabályozását, ami gyors kihűléshez vezethet.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/12/Petárda-4-HPGY.jpg)
Átlagosan negyven-ötven tűzeset az év utolsó napján; Fotó: Hirváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Bérczi László, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője kifejtette, hogy 630 árusítóhely van az országban, ezeket a katasztrófavédelem hatósági szakemberei december 31-ig vizsgálják. A dandártábornok ismertette azokat az egyszerű szabályokat, amelyek betartásával elkerülhetőek a tűzijátékok okozta tűzesetek. Az év utolsó napján átlagosan 40-50 olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet valamilyen pirotechnikai eszköz okozott. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyre vagy szoba ablakán repül be és ott okoz tüzet. A tájékoztatót tartók egyetértettek abban, hogy az elmúlt időszakban szerencsére évről-évre csökkentek a riasztások.
Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS