Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője lesz a PestiSrácok.hu Polbeat című idei első élő internetes tévéműsorának a vendége. A közvetítés ma, azaz január 3-án kedden este hét órakor kezdődik az R56 szabadságharcos sörözőből. Műsorvezetők: Szarvas Szilveszter és Huth Gergely.
Tervezett témák:
- A Jobbik egy XXI. századi erő, amely az emberek segítségével leváltja a XX. századot, MSZP-stül, fideszestül egyaránt – mondta Vona Gábor. De hogyan?
- Kedves Haraszti Miklós, Kőszeg Ferenc, Medgyessy Péter és mások: nem kínos ez a kikosarazás? Remélem, most már levehetjük ezt az agyrémet a napirendről – válaszolta Vágó István.
- „Köszönöm, hogy hülyét csináltál belőlünk és megaláztál minket Elnök úr!” – írja velős üzenetében a közösségi portálon Orbán Imre, a Jobbik egyik Veszprém megyei képviselője.
- Kik voltak azok 2016-ban, akik felültek a szopórollerre és eltekertek a napnyugta irányába? – 2016 politikai balekjai vendégünk és a műsorvezetők szerint. Puskának itt a Tutiblog posztja, de persze egyéni ötleteket várunk…
A KÖZVETÍTÉST AZ ITT.OTT TV TÁMOGATJA. 51 MAGYAR TÉVÉCSATORNA, BÁRHOL A VILÁGON, KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL! SMART TV-N ÉS MOBILON IS NÉZHETŐ!
Élő adásunk mobiltelefonon és okostévéken ezt a cikket behívva, illetve az Itt.OTT TV alkalmazást letöltve is látható! Haladjon a korral, próbálja ki!
A felvétel nyilvános helyszíne a Revolution 56 Söröző a Margit híd budai hídfőjénél, a Bem rakpart 53-ban. Törzshely. Forradalmároknak.
Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!
Operatőr: Kerekes Kozmi András – PestiSrácok.hu produkció
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS