Két vereség után hozta kötelezőt a magyar férfi kézilabda-válogatott, rosszul védekezve, közepesen játszva legyőzte Chilét a világbajnokság csoportmeccseinek 3. fordulójában. A nemzeti csapat sok gólt lőtt, de nagyon sokat is kapott, Nagy Lászlót továbbra sem tudtuk bevetni
Amikor Chile spanyol szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy nem tudja elképzelni csapata győzelmét, sokan nagyon rosszra gondoltunk. Éppen az ilyen nyilatkozatok után szoktuk látni a legnehezebb meccseket az úgy nevezett kötelező mérkőzéseken. Ráadásul a chileiek bravúrja is felkelthette a figyelmünket: meglepetésre 32–28-ra nyertek a fehéroroszok ellen.
Ellenünk sem játszottak rosszul, sőt! A dél-amerikai ellenfél szokatlan játékmodorára nehezen talált választ, válaszokat a magyar válogatott, amely sem az első félidőben, sem a szünet után nem tudott elhúzni ellenfelétől. Pedig Iman Jamali remekül kezdett, az iráni származású magyar átlövő az első öt próbálkozásából öt gólt vágott az első negyedórában, igazolva, hogy nagyon sok van még benne. Csak a védekezésünket nem tudtuk összerakni, Fazekas Nándor nagyon ritkán találkozott a labdával, az őt a második félidőre váltó Mikler Roland szerencsére már jobban védett.
Fájó, de ennek ellenére is feljött ránk a hajrára a chilei csapat, amely a mieinkhez képest sokat játszott emberelőnyben. Szerencsére igazán közel jönni nem tudtak, amikor nagyon kellett, mindig megrázta magát valaki. Jamali hét, Lékai Máté és az újonc Juhász Ádám öt-öt gólig jutott. Végül nem kellett izgulnunk, a válogatott öt góllal, 34–29-re nyert. A chileiek – és a mérkőzés – legeredményesebb játékosa Erwin Feuchtmann lett kilenc góllal.
„Kellemetlen volt, amit a chileiek játszottak. Azt csinálták, amire készültünk, de mégis volt egy-két szituáció, amivel megleptek bennünket. Jól futottunk a meccsen, a helyzeteket nem használtuk úgy ki, ahogy kellett volna, a védekezésen pedig mindenképp javítani kell” – nyilatkozta fiatal beállósunk, Bánhidi Bence. A következő ellenfél lesz Szaúd-Arábia csapata lesz szerdán 14 órától.
Eredmény, C csoport, 3. forduló:
Magyarország-Chile 34-29 (17-14), Rouen, 600 néző, v.: Bualluka, Kenisszi (tunéziaiak)
Magyarország: Fazekas – Harsányi 1, Balogh Zs. 1, Bánhidi 4, Császár 4, Jamali 7, Juhász Á. 5. Cserék: Mikler (kapus), Szöllősi, Schuch, Ligetvári 1, Gulyás 2, Zubai, Ancsin 3, Bodó 1, Lékai 5
Fotó: Origo
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS